KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/december
KRÓNIKA
• Zalán Vince: Rolf Richter

• Kovács András Bálint: Tarkovszkij szellemi útja Két világ között: a persona
• Eörsi István: Időm Gombrowicz-csal Naplórészletek
RETROSPEKTÍV
• Molnár Gál Péter: Halálraítált viccek Jiddis filmek
TELEVÍZÓ
• Tillmann József A.: Kimondhatatlan, amint eltűnik vagy megmutatkozik Köz(bülső)játék

• Báron György: Az amatőrizmus diszkrét bája Negyedszázad független magyar filmjei
• Bakács Tibor Settenkedő: Jövőgyűjtés Intermediális Tanszék
CYBERVILÁG
• Schubert Gusztáv: A barbár jövő Ezredvégi fantázia
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Helsinki az egész világ Bohémélet
• Schubert Gusztáv: Kis kombinátorok A nagy postarablás
LÁTTUK MÉG
• Glauziusz Tamás: Téli mese
• Báron György: Benzin, étel, szállás
• Koltai Ágnes: A navigátor
• Turcsányi Sándor: Micsoda csapat!
• Sneé Péter: Szűnj meg, Fred!
• Turcsányi Sándor: Fortress
• Sárközi Dezső: Bumeráng

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Wallace & Gromit és az Elvetemült Veteménylény

Hideg János

 

Nick Park a ’80-as évek végétől útjukra indított Wallace és Gromit gyurmafilmjei legalább két szempontból jelentettek filmtörténeti újítást: egyrészt technikailag, a nehézkes anyag magas szintű animálása, másrészt dramaturgiailag, az animációs gyerekfilm és a zsánerfilm-paródia eredeti ötvözése révén. (E receptet az utóbbi idők gyerekrajzfilmjei is egyre szívesebben alkalmazzák, igaz, kevésbé találékonyan, hogy csak a Vadgalambot és a Cápamesét említsük.) Park emellett sikeresen gyúrt össze két további hagyományt: az angol falusi bábfilm (Postman Pat, Fireman Sam) komótos, sután kedves világát az angol felnőtt vígjáték abszurd-groteszk elemeivel. Az eredmény egy 4-5 éves kortól a felnőttkorig élvezhető új családi műfaj lett, amely Parknak számtalan díjat hozott, és kultusz-animátorrá avatta őt. (Mellesleg jelentősen felfuttatta a yorkshire-i Wensleydale sajt eladási mutatóit!) 

A legújabb, immár játékfilm-méretű epizódban – miután a 2000-ben készült Csibefutam bizonyította, hogy a claymation-technika ebben a terjedelemben is piacképes — Park régi hőseit állítja csatasorba. A flúgos, sajtimádó feltaláló és józan ebe ezúttal humánus rágcsálóirtásra adja fejét, ám egy frankensteini léptékű baki révén Wallace hatalmas, salátára éhes „vérnyulat” szabadít az emberiségre. A klasszikus vérfarkas-horrorfilmek elemeit karikírozó mozi természetesen egyetlen pillanatra sem félelmetes vagy felkavaró – e tekintetben egyes Disney-filmek is több kívánnivalót hagynak maguk után –, a nagyjátékfilmi dramaturgiában otthonosan bénázó gyurmafigurák viszont tökéletesen alkalmasak a filmes utalásokra vevő felnőtt néző szórakoztatására, sőt akár többszöri megtekintésre is.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/12 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8461