KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/december
KRÓNIKA
• Zalán Vince: Rolf Richter

• Kovács András Bálint: Tarkovszkij szellemi útja Két világ között: a persona
• Eörsi István: Időm Gombrowicz-csal Naplórészletek
RETROSPEKTÍV
• Molnár Gál Péter: Halálraítált viccek Jiddis filmek
TELEVÍZÓ
• Tillmann József A.: Kimondhatatlan, amint eltűnik vagy megmutatkozik Köz(bülső)játék

• Báron György: Az amatőrizmus diszkrét bája Negyedszázad független magyar filmjei
• Bakács Tibor Settenkedő: Jövőgyűjtés Intermediális Tanszék
CYBERVILÁG
• Schubert Gusztáv: A barbár jövő Ezredvégi fantázia
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Helsinki az egész világ Bohémélet
• Schubert Gusztáv: Kis kombinátorok A nagy postarablás
LÁTTUK MÉG
• Glauziusz Tamás: Téli mese
• Báron György: Benzin, étel, szállás
• Koltai Ágnes: A navigátor
• Turcsányi Sándor: Micsoda csapat!
• Sneé Péter: Szűnj meg, Fred!
• Turcsányi Sándor: Fortress
• Sárközi Dezső: Bumeráng

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A seriff és az idegenek

Farkas András

 

Rejtett álmok legyőzhetetlen hősei szunnyadnak a mindennapok arcra nőtt álcái alatt, várva a ritualizált föltámadást. A rítus pedig legtöbbször: a film. Pontosabban a szupermen-módi diktátumai alapján készült s így a legáltalánosabb (mert a legfelszínesebb) hős-klisével dolgozó „kalandfilm”.

Egy idő után azonban nem robbannak már a geg-patronok, fáradt paskolgatássá satnyul a pankrációszerű pofozkodás; legyen akár Bud Spencer a főszereplő. És ha az áhított hősmítosz helyett csak sorozatgyártott tömegpüfölést láthat a néző, a producer tőkéje is bánja. Mi hát a teendő? Kézenfekvő: a rágós menüt nyakon kell löttyinteni valami ínycsiklandó szósszal. Sci-fi mártással, burleszk-sűrítménnyel, mese-habbal. Természetesen csak avatott szakács méricskélheti ki a hozzávalókat. Michele Lupo tűrhető séfnek bizonyult A seriff és az idegenek elnevezésű film-hidegtáljából ítélve. Az eredendően újra csak piedonei kézi csetepatékra komponált kamera-operett unalmát az emberszabású – s ekként meglehetősen bárgyú – földöntúli robotok földfoglaló akciója s a Seriff az égből című filmből már ismert „kisherceg” (neve: H-7-25) csetlése-botlása addig hessegeti – míg csak véget nem ér a történet. S hogy hol? Az égben...

Úgy látszik, e film alkotói is érzik: irracionálissá puffasztott konzumhősök földi (forgalmazásbeli) pályafutása lassan véget ér.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/08 45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7008