KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/november
KRÓNIKA
• Székely Gabriella: Könnyű-e filmrendezőnek lenni? Juris Podnieks halálára

• Reményi József Tamás: Ali én vagyok Fassbinder és más hazaárulók
• Bikácsy Gergely: Az utolsó ember Németorszag kilenc (új) nulla
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Orlando féltestvérei Velence
• N. N.: A 49. Velencei Fesztivál díjai
TELEVÍZÓ
• Turcsányi Sándor: Bohdalová térde Evald Schorm

• Gelencsér Gábor: A történelmi film vége Markéta Lazarová
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Videópalack Beszélgetés Hanák Gáborral
• Sipos Júlia: Kié a csőd? Beszélgetés stúdióvezetőkkel

• Timár Péter: Katarzis vasalás közben Mondino, a klipkirály
KRITIKA
• Báron György: Másnap Goldberg-variációk
• Zoltai Dénes: Zeneórák haladóknak Minden reggel
• Almási Miklós: Hollywoodi kövületek A játékos
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Apám dicsősége; anyám kastélya
• Turcsányi Sándor: Egyedülálló nő megosztaná...
• Bíró Péter: Mint a tűz
• Székely Gabriella: Paris Trout
• Sneé Péter: Fiúk (Boys)
• Schubert Gusztáv: Medicine Man
• Argejó Éva: Jöttem, láttam, beköltöztem
• Tamás Amaryllis: Isten veled, király

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Tévémozi

Vincent, François, Paul és a többiek

Bikácsy Gergely

 

Claude Sautet ezzel a filmmel a francia filmművészet élvonalába emelkedett. Otthon. Számunkra némileg érthetetlenül. Vannak filmek, melyek egy nép, egy ország „lelkületét”, társadalmának valamely fontos gondját egy gyakorló orvos pontosságával tudják ábrázolni. S ennek a ráismerés erejével igazán a „helybeliek”, esetünkben a franciák tudnak örülni. Főleg, ha a diagnózis nem fenyegetően komor. Sautet doktor elővigyázatra, figyelemre, diétára inti betegét (a francia társadalmat). Egyúttal felelős hangon, de férfias mosollyal közli, hogy baja viszont nincs semmi. Emberi meleget, összetartást, segítőkészséget ír elő.

Minden ország filmgyártásában vannak hasonló doktor-rendezők. Magam úgy érzem, ténykedésük kevéssé üdvözítő. S miután annyi más hazai nézővel együtt még csak magamra sem ismerek a nagy és férfias francia sztárparádéban (Piccoli! Yves Montand! Depardieu! Reggiani!) – egyszerűen (bár talán színvonalasan...) unatkozom.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/04 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8228