KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/november
KRÓNIKA
• Székely Gabriella: Könnyű-e filmrendezőnek lenni? Juris Podnieks halálára

• Reményi József Tamás: Ali én vagyok Fassbinder és más hazaárulók
• Bikácsy Gergely: Az utolsó ember Németorszag kilenc (új) nulla
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Orlando féltestvérei Velence
• N. N.: A 49. Velencei Fesztivál díjai
TELEVÍZÓ
• Turcsányi Sándor: Bohdalová térde Evald Schorm

• Gelencsér Gábor: A történelmi film vége Markéta Lazarová
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Videópalack Beszélgetés Hanák Gáborral
• Sipos Júlia: Kié a csőd? Beszélgetés stúdióvezetőkkel

• Timár Péter: Katarzis vasalás közben Mondino, a klipkirály
KRITIKA
• Báron György: Másnap Goldberg-variációk
• Zoltai Dénes: Zeneórák haladóknak Minden reggel
• Almási Miklós: Hollywoodi kövületek A játékos
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Apám dicsősége; anyám kastélya
• Turcsányi Sándor: Egyedülálló nő megosztaná...
• Bíró Péter: Mint a tűz
• Székely Gabriella: Paris Trout
• Sneé Péter: Fiúk (Boys)
• Schubert Gusztáv: Medicine Man
• Argejó Éva: Jöttem, láttam, beköltöztem
• Tamás Amaryllis: Isten veled, király

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Forrest Gump

Bíró Péter

Ha azt halljuk, hogy valaki a II. világháború utáni Amerikáról készített filmet, elsőre óriási tablót képzelünk el, ezernyi arcot, helyszínek és sorsok tömkelegét, megrendült, komoly szembenézést a nagy győzelmekkel, a véres vereségekkel, és persze örömben-bánatban teljes érzelmességet. Csak az derülne ki, amit úgyis tudunk, hogy tudniillik ez a hatalmas ország szereti önmagát, és nem hajlandó mást mondani, mint hogy mindennek ellenére, mindennel együtt elégedett, büszke és bizakodó.

Zemeckis lemond a tablóról (mi pedig megússzuk), egyetlen emberrel csináltatja végig mindazt, ami az utóbbi ötven évben Amerikával és persze a világgal megtörtént. Kiagyalt, következetesen végigvitt, zsúfolt és tragikomikus film ez, amit az alapötletéből törvényszerűen adódó irónia tesz az európai ízlés számára is fogyaszthatóvá, szeretnivalóan szellemessé. A főhős (maga Amerika) nem egy szép, kétméteres, széles vállú tökös gyerek, hanem a 75-ös IQ-val rendelkező, enyhén autisztikus, alabamai Forrest Gump, aki bármibe is kezd, azt a maga lelassult, szívós módján egészen a tökélyig csinálja. Minden azzal kezdődik, hogy a kis Forrest Gumpot anyja felteszi az iskolabuszra, és azzal ér véget, hogy ugyanerre az iskolabuszra ő is felteszi a fiát. A film egyetlen, könnyen értelmezhető, de nehezen kikezdhető mondanivalója tehát az, hogy az élet ment, megy, és menni fog tovább.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/11 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=773