KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/november
KRÓNIKA
• Székely Gabriella: Könnyű-e filmrendezőnek lenni? Juris Podnieks halálára

• Reményi József Tamás: Ali én vagyok Fassbinder és más hazaárulók
• Bikácsy Gergely: Az utolsó ember Németorszag kilenc (új) nulla
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Orlando féltestvérei Velence
• N. N.: A 49. Velencei Fesztivál díjai
TELEVÍZÓ
• Turcsányi Sándor: Bohdalová térde Evald Schorm

• Gelencsér Gábor: A történelmi film vége Markéta Lazarová
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Videópalack Beszélgetés Hanák Gáborral
• Sipos Júlia: Kié a csőd? Beszélgetés stúdióvezetőkkel

• Timár Péter: Katarzis vasalás közben Mondino, a klipkirály
KRITIKA
• Báron György: Másnap Goldberg-variációk
• Zoltai Dénes: Zeneórák haladóknak Minden reggel
• Almási Miklós: Hollywoodi kövületek A játékos
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Apám dicsősége; anyám kastélya
• Turcsányi Sándor: Egyedülálló nő megosztaná...
• Bíró Péter: Mint a tűz
• Székely Gabriella: Paris Trout
• Sneé Péter: Fiúk (Boys)
• Schubert Gusztáv: Medicine Man
• Argejó Éva: Jöttem, láttam, beköltöztem
• Tamás Amaryllis: Isten veled, király

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az égő Barcelona

Iván Gábor

A magyar néző valószínűleg nincs olyan bensőséges viszonyban a katalán történelem késő-újkori fejezeteivel, hogy a film első percétől különösebb fennakadás nélkül tudná követni az eseményeket. A film nem is segít ebben, nem képes történelmi útmutatónak készült, s amivé végül összeáll, az inkább csak egy igen töredékes mozaik-eposz. Mégis, már az első perctől lebilincselő. Érzékeljük, ha még nem is értjük, hogy itt egy-egy ember kerül intim viszonyba a történelemmel. A film hétköznapi léptékkel méri fel és hozza közel roppant gazdagságát. S már nem is olyan zavaró, hogy a hiányzó részleteket nem tudjuk pótolni, hogy se az előzményeket, se a következményeket nem ismerjük, hogy a meglevő mozaik darabokat is idegenként forgatjuk, történelmi jelentőségüket megközelítően te tudjuk megbecsülni.

Egy magyar, de feltehetően bármilyen nemzetiségű nézőnek mégis igéző mozaikok ezek, hordozzák azt a tartalmat, mely összecseng, rímel és felesel saját tapasztalataival. Nem olyan rég játszotta a televízió az Októberi vasárnap című filmet. Az a bizonyos 1944-es őszi vasárnap ma már számunkra jelképek hordozójává vált. Azért említem épp ezt, mert a huszadik század első éveit megelevenítő filmben fájdalmasan és emlékeztetően fedezhető fel egy nép sorsáért felelős, de tőle idegen vezetők mindenkori „tettrekészsége”. Az égő Barcelona tablója ennél ráadásul jóval tágasabb. Néhány villanással tud hiteles és totális képet adni a proletariátus osztályharcának kezdeti, kusza, naiv és hősies időszakáról. A film nemcsak színes képekben, de képletesen is porig égeti a katolikus Spanyolország hazugságainak fellegvárait, a kolostorokat. S ez az eklektikus halmozás harmonikus, igaz és izgalmas filmmé áll össze.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/04 44. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7498