KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/november
KRÓNIKA
• Székely Gabriella: Könnyű-e filmrendezőnek lenni? Juris Podnieks halálára

• Reményi József Tamás: Ali én vagyok Fassbinder és más hazaárulók
• Bikácsy Gergely: Az utolsó ember Németorszag kilenc (új) nulla
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Orlando féltestvérei Velence
• N. N.: A 49. Velencei Fesztivál díjai
TELEVÍZÓ
• Turcsányi Sándor: Bohdalová térde Evald Schorm

• Gelencsér Gábor: A történelmi film vége Markéta Lazarová
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Videópalack Beszélgetés Hanák Gáborral
• Sipos Júlia: Kié a csőd? Beszélgetés stúdióvezetőkkel

• Timár Péter: Katarzis vasalás közben Mondino, a klipkirály
KRITIKA
• Báron György: Másnap Goldberg-variációk
• Zoltai Dénes: Zeneórák haladóknak Minden reggel
• Almási Miklós: Hollywoodi kövületek A játékos
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Apám dicsősége; anyám kastélya
• Turcsányi Sándor: Egyedülálló nő megosztaná...
• Bíró Péter: Mint a tűz
• Székely Gabriella: Paris Trout
• Sneé Péter: Fiúk (Boys)
• Schubert Gusztáv: Medicine Man
• Argejó Éva: Jöttem, láttam, beköltöztem
• Tamás Amaryllis: Isten veled, király

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Break 2.

Báron György

 

„Jön a break, jön a break, jön a break!” – üvölti egy hang a rádióban, miközben e sorokat írom a Break című amerikai nyári filmről, pontosabban annak második kiadásáról, a Break 2-ről. A rádióból harsogó monoton ritmus akár a film kísérőzenéje is lehetne, magam legalábbis nemigen tudom megkülönböztetni egyiket a másiktól. Igaz, a filmbéli break és elektrorock között sem tudok különbséget találni – legalábbis e film alapján nem –, pedig két konkurens banda is esküszik, az egyik illetve a másik egyedül üdvözítő voltára, olyannyira, hogy csaknem ölre mennek. Szerencsére csak táncban mérkőznek meg, ami kétségtelenül megnyugtatóbb és békésebb vetélkedés, csak éppen most meg azt nem tudom eldönteni, ki győzött. Ha bíró lennék, kettős vereséget hirdetnék ki. Nagyobb baj, hogy a film szereplőit sem tudom egymástól megkülönböztetni. Mondhatni erre, hogy az egyik fekete bőrű, a másik fehér, a harmadik kreol, vannak köztük szőke-, barna- és feketehajúak, lányok és fiúk, mégis, valahogy egyformák, mintha egyazon hollywoodi emberszabász keze alól kerültek volna ki. Pedig mindent megtesznek, hogy roppant egyénien öltözzenek, talán ettől válnak oly csüggesztően egyformákká. Belül oly uniformizáltak, akár az egyforma marionettek. Egyetlen dolog érdekli őket: a break. A cselekmény szerint ugyan valami „közösségi házat” kívánnak tánctudásukkal megmenteni, de mivel e házról csak annyit tudunk meg, hogy benne sokan brékelnek, így tehát a break a breakért van. Erről szól a film.

Mondják, sőt, már több-helyütt le is írták, hogy a break újfajta néptánc, az utca művészete, e filmben azonban számító profik csinálmányának tűnik, melynek bonyolult figurái inkább emlékeztetnek Fred Astaire és Gene Kelly koreográfiájára, mint a rock and roll – vagy akár a néptánc felszabadító egyszerűségére. Miféle néptánc az, melyben három hátraszaltóból kell spárgába érkezni, bonyolult kézen átfordulásokat oroszos gopakkal elegyíteni? E táncosok profibbak, mint az Állami Népi Együttes szólistái, mégha a forgatókönyv szerint „az utca gyermekét” kell is eljátszaniuk. Lázadásuk egyetlen terrénuma és tárgya a break – szomorú visszavonulás ez a hatvanas évek nemzedéki lázongásai után –, nem csoda hát, hogy a dicső záróképben nemcsak a konkurens bandával, hanem még a dúsgazdag – s őket nagyösszegű csekkel támogató – milliomos-szülőkkel is kibékülnek. Miért is ne, elvégre csak a külsőségekben különböznek. Egydimenziós világ egydimenziós átlagpolgárai.

Jó vagy rossz film a Break – értékelhetetlen. Kortünet – egy hanyatló, s különböző csacska mániákban önmagára találó kor szomorú lenyomata.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/10 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5704