KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/november
KRÓNIKA
• Székely Gabriella: Könnyű-e filmrendezőnek lenni? Juris Podnieks halálára

• Reményi József Tamás: Ali én vagyok Fassbinder és más hazaárulók
• Bikácsy Gergely: Az utolsó ember Németorszag kilenc (új) nulla
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Orlando féltestvérei Velence
• N. N.: A 49. Velencei Fesztivál díjai
TELEVÍZÓ
• Turcsányi Sándor: Bohdalová térde Evald Schorm

• Gelencsér Gábor: A történelmi film vége Markéta Lazarová
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Videópalack Beszélgetés Hanák Gáborral
• Sipos Júlia: Kié a csőd? Beszélgetés stúdióvezetőkkel

• Timár Péter: Katarzis vasalás közben Mondino, a klipkirály
KRITIKA
• Báron György: Másnap Goldberg-variációk
• Zoltai Dénes: Zeneórák haladóknak Minden reggel
• Almási Miklós: Hollywoodi kövületek A játékos
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Apám dicsősége; anyám kastélya
• Turcsányi Sándor: Egyedülálló nő megosztaná...
• Bíró Péter: Mint a tűz
• Székely Gabriella: Paris Trout
• Sneé Péter: Fiúk (Boys)
• Schubert Gusztáv: Medicine Man
• Argejó Éva: Jöttem, láttam, beköltöztem
• Tamás Amaryllis: Isten veled, király

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Megjönnek a menyasszonyok

Koltai Ágnes

 

Mesterkéltsége és nehézkessége ellenére vonzza az ember tekintetét Emir Kusturica első, 1979-ben forgatott tévéfilmje, a Megjönnek a menyasszonyok. Valahogy úgy, ahogy az érdekesen csúnya tárgyakon is elidőzik szemünk: hitetlenkedve, de hosszan nézegetjük. Különös hangvételű filmmel kezdte pályáját Kusturica; egy mogorva balladával, amolyan iskolás pszichológiai tandrámával. S bár nyoma sincs benne az Emlékszel Dolly Bellre? lírai humorából és A papa szolgálati útra ment tragikomikus kétségbeesettségéből, mégis érződik belőle a tehetség: a bizarrság és a – debütáns rendezőknél ritka – formai biztonság.

Mintha a népköltészet egy darabja elevenedne meg, durva favágókkal, kemény munkával, szigorú családi rítussal, megkérdőjelezhetetlen férfi-női szerepekkel és pátoszmentes halállal.

Az erdő és a bezártság a film igazi főszereplője: a táj, mely némán, rezzenéstelenül tűri, szemléli az emberek szenvedését, a bezártság, ami tönkreteszi, felőrli a legígéretesebb kapcsolatokat is. Sorsukhoz odaláncolt emberek, pusztulásra ítélt életformák és kihaló falvak – egy mesterkélt dráma valós elemei. Igaz, kidolgozatlanok a jellemek, elkapkodottak a szituációk, de a részletek már nemességről, kifinomultságról árulkodnak. Ilyen a halálra vert ifjú feleség sírhantjába tűzött papírforgó: egy infantilis élet gyermeki szimbóluma. Az örömből itt csupán ennyi jutott, s ez is csak későn, mert ugyan kinek jutna eszébe játszani vagy akár csak felszabadultan nevetni azon a zord hegytetőn, ahol csak ritkán és félszegen bukkan fel az élet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/11 63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5521