KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/november
KRÓNIKA
• Székely Gabriella: Könnyű-e filmrendezőnek lenni? Juris Podnieks halálára

• Reményi József Tamás: Ali én vagyok Fassbinder és más hazaárulók
• Bikácsy Gergely: Az utolsó ember Németorszag kilenc (új) nulla
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Orlando féltestvérei Velence
• N. N.: A 49. Velencei Fesztivál díjai
TELEVÍZÓ
• Turcsányi Sándor: Bohdalová térde Evald Schorm

• Gelencsér Gábor: A történelmi film vége Markéta Lazarová
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Videópalack Beszélgetés Hanák Gáborral
• Sipos Júlia: Kié a csőd? Beszélgetés stúdióvezetőkkel

• Timár Péter: Katarzis vasalás közben Mondino, a klipkirály
KRITIKA
• Báron György: Másnap Goldberg-variációk
• Zoltai Dénes: Zeneórák haladóknak Minden reggel
• Almási Miklós: Hollywoodi kövületek A játékos
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Apám dicsősége; anyám kastélya
• Turcsányi Sándor: Egyedülálló nő megosztaná...
• Bíró Péter: Mint a tűz
• Székely Gabriella: Paris Trout
• Sneé Péter: Fiúk (Boys)
• Schubert Gusztáv: Medicine Man
• Argejó Éva: Jöttem, láttam, beköltöztem
• Tamás Amaryllis: Isten veled, király

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A földesúr

Schubert Gusztáv

A cím, szerencsénkre, pontatlan. Zügürt aga ugyanis nem bérlőit sanyargató földesúr, akit most mint megátalkodott népnyúzót (az átkos magántulajdonnal együtt) lelepleznek, hanem – Krúdy szavával – földesuraság. Amolyan pirospozsgás, vidéki életművész, akinek a szél csak a birtokát fújhatja el, úri kedvteléseit nem. A Gavallérok, az Úri muri viszolyogtató dzsentri tempóira emlékezve persze tudni véljük, mi az, amire „a nemesség kötelez”. Pedig ebből a parancsolatból jobbfajta önáltatás is következhet. A mindenéből kiforgatott aga az utolsó fillérjéig bőkezű, egyenes és lovagias marad. Persze könnyű neki, ő gazdagon is úr volt. Most, amikor egyre csúnyábban viseljük növekvő szegénységünket, csak javunkra válhat, ha elhisszük ennek a régimódi, naiv török komédiának, hogy a sorson úrrá lehet lenni. Akár még akkor is, ha az embernek már sétapálcája, keménykalapja sincsen.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/07 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5437