KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/november
KRÓNIKA
• Székely Gabriella: Könnyű-e filmrendezőnek lenni? Juris Podnieks halálára

• Reményi József Tamás: Ali én vagyok Fassbinder és más hazaárulók
• Bikácsy Gergely: Az utolsó ember Németorszag kilenc (új) nulla
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Orlando féltestvérei Velence
• N. N.: A 49. Velencei Fesztivál díjai
TELEVÍZÓ
• Turcsányi Sándor: Bohdalová térde Evald Schorm

• Gelencsér Gábor: A történelmi film vége Markéta Lazarová
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Videópalack Beszélgetés Hanák Gáborral
• Sipos Júlia: Kié a csőd? Beszélgetés stúdióvezetőkkel

• Timár Péter: Katarzis vasalás közben Mondino, a klipkirály
KRITIKA
• Báron György: Másnap Goldberg-variációk
• Zoltai Dénes: Zeneórák haladóknak Minden reggel
• Almási Miklós: Hollywoodi kövületek A játékos
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Apám dicsősége; anyám kastélya
• Turcsányi Sándor: Egyedülálló nő megosztaná...
• Bíró Péter: Mint a tűz
• Székely Gabriella: Paris Trout
• Sneé Péter: Fiúk (Boys)
• Schubert Gusztáv: Medicine Man
• Argejó Éva: Jöttem, láttam, beköltöztem
• Tamás Amaryllis: Isten veled, király

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A harmadik fokozat

Hirsch Tibor

A diktatúra éveiben a görög rendőrség letartóztat egy békés polgárt. Életvidám, középkorú férfi – nem ért semmit, visszautasítja a vádakat. Helyzete ezzel együtt reménytelen, hiszen a hírhedt biztonsági szolgálat fogta le. Államellenes tevékenység gyanújával; és az ártatlanságát kellene bizonyítania, nem a hatóságnak az ő bűnösségét. A Nagyfőnöknek ezúttal mégis igazi bizonyíték kell: verés, kínzás helyett finomabb eszközökhöz nyúl, kiismerhetetlen lélektani csapdát állít. Szabadnapos detektívek családias kíséretében szállíttatja át a gyanúsítottat a Központba, miközben a látszat-véletlenek formálta kirándulás minden pontján titkosrendőrök hada vár a szökési vagy szöktetési kísérletekre, beépített emberek tömege teszi próbára a szerencsétlent, reménykedik a fogoly valamilyen önleleplező botlásában, akármilyen apró jelben. A körülményes akció talán a kísérő detektív hűségének próbája is – bár ebben a filmben semmi sem biztos. A film közepéig elhisszük, hogy hősünk mintapolgár – akiből hamarosan a hatalom mit sem sejtő áldozata lesz. Aztán kiderül, hogy valóban a földalatti mozgalom kulcsfigurája került rendőrkézre, aki még vizsgálati fogolyként, szigorú őrizet alatt is képes magához ragadni a kezdeményezést. Egyáltalán, sose tudhatjuk: ki, mennyire lát bele a másik kártyáiba, hány ága-boga van a Hatalom vagy a Mozgalom terveinek, ki van belül, ki van kívül a beavatottság belső – legbelső – körén.

Mindez érvényes lehetne bármelyik Hitchcock-opuszra vagy Agatha Christie regény-filmszüzsére, Costa Gavras politikai krimijei közül egyikre-másikra – és Hernádi Gyula néhány forgatókönyvére. Pszichológia, politikus elkötelezettség, játékos kedvű modellépítés: mindezek együtt ritkán férnek meg egy filmben. A film alapvető gyengéje, hogy Fleischmann vonakodik választani ezek közül a lehetőségek közül: egyszerre használná ki valamennyit. Amikor rab és rabtartó párbaját figyeljük, egyszerre érdektelenné válik a „hús-vér” Görögország hitelessége, keresett ürügynek tűnik a politizáló körítés. Amikor egy Jancsó-film analógiájára a manipuláló és manipulált viszonyának modelljét keressük a történetben, akkor nemcsak a görög valóság, a lélektani mélység is fölösleges sallangnak számít, mely csak kikezdi a modell tisztaságát.

A Vadászjelenetek Alsó-Bajorországban rendezője ezzel a jó tíz év késéssel bemutatott alkotással nemigen számíthat sikerre, a nagynevű színészek szerepeltetése ellenére sem. A vágás dinamizmusa, a nyugtalan kameramozgás – talán ezek A harmadik fokozat számba jöhető erényei? A film látványvilága néha valóban felidézi a Föld bármelyik diktatúrájának árnyékában engedély nélkül forgató filmes-újságíró titkos felvételeit: kényelmetlen fedezékben kuporogva leselkedik, keresi a témát, várja a jószerencsét. Leleplezni akar, és maga is fél a leleplezéstől.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/01 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5122