KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/november
KRÓNIKA
• Székely Gabriella: Könnyű-e filmrendezőnek lenni? Juris Podnieks halálára

• Reményi József Tamás: Ali én vagyok Fassbinder és más hazaárulók
• Bikácsy Gergely: Az utolsó ember Németorszag kilenc (új) nulla
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Orlando féltestvérei Velence
• N. N.: A 49. Velencei Fesztivál díjai
TELEVÍZÓ
• Turcsányi Sándor: Bohdalová térde Evald Schorm

• Gelencsér Gábor: A történelmi film vége Markéta Lazarová
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Videópalack Beszélgetés Hanák Gáborral
• Sipos Júlia: Kié a csőd? Beszélgetés stúdióvezetőkkel

• Timár Péter: Katarzis vasalás közben Mondino, a klipkirály
KRITIKA
• Báron György: Másnap Goldberg-variációk
• Zoltai Dénes: Zeneórák haladóknak Minden reggel
• Almási Miklós: Hollywoodi kövületek A játékos
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Apám dicsősége; anyám kastélya
• Turcsányi Sándor: Egyedülálló nő megosztaná...
• Bíró Péter: Mint a tűz
• Székely Gabriella: Paris Trout
• Sneé Péter: Fiúk (Boys)
• Schubert Gusztáv: Medicine Man
• Argejó Éva: Jöttem, láttam, beköltöztem
• Tamás Amaryllis: Isten veled, király

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Onimasza

Nagy Zsolt

 

Gosa Hideo több, mint száznegyven perces monumentális gengszterballadája A keresztapa remake-je, természetesen az európai ember számára olykor érthetetlen, egzotikus, saját évszázados törvényeivel és hagyományaival büszkélkedő Japánba helyezve. Az Onimasza-banda tündöklését és bukását követhetjük nyomon 1918 és 1937 között. A történetet a műfaj szabályai alapvetően meghatározzák; kell bele rivalizálás, párbaj, érdekházasság, szerelem, betegség, halál, örökösödési harc, utódkeresés, leszámolás stb. Az események logikája alapján újat itt nem nagyon lehet mondani, lehetne viszont másképpen elmesélni a szokványos mesét. Hideo filmje annyiban hoz friss vért a műfajba, hogy a sztori „körítése” számunkra – és a világ nagyobbik része számára is – egzotikum. Bár a díszlet és a világítás gyakran Fassbinder Querelle-jét idézi, mégiscsak „igazi” japán házbelsőket láthatunk, titokzatos kenőcsök, italok, feliratok, kimonók, riksák teremtik meg a hiteles hátteret egy, helyenként hiteltelen történethez. A néző pedig megpróbálja magára erőltetni a bandavezér rezzenéstelen arcát, elviselni a filmet úgy, mint ő az új és új sorscsapásokat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/03 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5078