KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/november
KRÓNIKA
• Székely Gabriella: Könnyű-e filmrendezőnek lenni? Juris Podnieks halálára

• Reményi József Tamás: Ali én vagyok Fassbinder és más hazaárulók
• Bikácsy Gergely: Az utolsó ember Németorszag kilenc (új) nulla
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Orlando féltestvérei Velence
• N. N.: A 49. Velencei Fesztivál díjai
TELEVÍZÓ
• Turcsányi Sándor: Bohdalová térde Evald Schorm

• Gelencsér Gábor: A történelmi film vége Markéta Lazarová
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Videópalack Beszélgetés Hanák Gáborral
• Sipos Júlia: Kié a csőd? Beszélgetés stúdióvezetőkkel

• Timár Péter: Katarzis vasalás közben Mondino, a klipkirály
KRITIKA
• Báron György: Másnap Goldberg-variációk
• Zoltai Dénes: Zeneórák haladóknak Minden reggel
• Almási Miklós: Hollywoodi kövületek A játékos
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Apám dicsősége; anyám kastélya
• Turcsányi Sándor: Egyedülálló nő megosztaná...
• Bíró Péter: Mint a tűz
• Székely Gabriella: Paris Trout
• Sneé Péter: Fiúk (Boys)
• Schubert Gusztáv: Medicine Man
• Argejó Éva: Jöttem, láttam, beköltöztem
• Tamás Amaryllis: Isten veled, király

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Magyar József (1928–1998)

Varga Balázs

 

Színész szakon kezdte a Főiskolát, egy osztályba járt Soós Imrével, Horváth Terivel és Váradi Hédivel, pár hónappal később azonban váltott. Két évet tanult Moszkvában is, végül rendező-operatőrként végzett. Az ötvenes évek végén a fiataloknak teret engedő Budapest Filmstúdióban a téeszesítésről készített dokumentum-játékfilmje, A mi földünk csak súlyos kompromisszumok árán került ki a dobozból. Folyamatosan, gyorsan dolgozott. A hetvenes évek elején két szatirikus játékfilmet is jegyzett (A vőlegény nyolckor érkezik, Illatos út a semmibe), majd újra a dokumentumfilm felé fordult. Legnagyobb sikereit mind a szakma, mind pedig a közönség körében a nyolcvanas években, a „mi-filmekkel” aratta. A Mi, büszke magyarok a nemzettudat, A mi családunk a gyermeknevelés, A mi iskolánk az iskolarendszer problémáit tárgyalta, A mi kis ügyeink a keszthelyi Helikon-kastély körüli zűrös ügyletekről, az Időzített bombáink a Medicor vállalat autóbuszának annak idején nagy port felvert tragikus balesetéről szólt. Filmjei egy-egy társadalmi jelenséget, közéleti visszásságot pécéztek ki és jártak körül, jobbára kritikus, szatirikus hangnemben – ez az attitűd inkább a hetvenes évekre volt jellemző, a következő évtizedben már néha idegenül hatott. Nem volt ellenzéki, de a rendszer apologétája sem. A többes szám első személyben megfogalmazott filmcímek nem csak grammatikai kategóriát jeleztek: Magyar József munkáit a politikai szerepvállalás, a társadalmi elkötelezettség hevítette. Mindig sokakat érintő témákkal foglalkozott, több dokumentumfilmje százezres nézőszámot produkált a mozikban. Nyert Mannheimben, Oberhausenben, Karlovy Varyban. Nem volt iskolaalapító, formákat megújító originális alkotó, de hamar megtalálta a saját hangját. Halálával a magyar dokumentarizmus egyik kismestere távozott.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/11 02. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3833