KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/november
KRÓNIKA
• Székely Gabriella: Könnyű-e filmrendezőnek lenni? Juris Podnieks halálára

• Reményi József Tamás: Ali én vagyok Fassbinder és más hazaárulók
• Bikácsy Gergely: Az utolsó ember Németorszag kilenc (új) nulla
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Orlando féltestvérei Velence
• N. N.: A 49. Velencei Fesztivál díjai
TELEVÍZÓ
• Turcsányi Sándor: Bohdalová térde Evald Schorm

• Gelencsér Gábor: A történelmi film vége Markéta Lazarová
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Videópalack Beszélgetés Hanák Gáborral
• Sipos Júlia: Kié a csőd? Beszélgetés stúdióvezetőkkel

• Timár Péter: Katarzis vasalás közben Mondino, a klipkirály
KRITIKA
• Báron György: Másnap Goldberg-variációk
• Zoltai Dénes: Zeneórák haladóknak Minden reggel
• Almási Miklós: Hollywoodi kövületek A játékos
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Apám dicsősége; anyám kastélya
• Turcsányi Sándor: Egyedülálló nő megosztaná...
• Bíró Péter: Mint a tűz
• Székely Gabriella: Paris Trout
• Sneé Péter: Fiúk (Boys)
• Schubert Gusztáv: Medicine Man
• Argejó Éva: Jöttem, láttam, beköltöztem
• Tamás Amaryllis: Isten veled, király

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Most és akkor

Boros József

Ha valaki Melanie Griffithért és Demi Moore-ért menne a moziba, ne tegye: a stáblista becsapós, a két hölgy néhány percig látható a vásznon, helyettük aligtizenéves énjük szerepel. Ha valaki jó kis retrót remél, ne tegye: az 1970-es amerikai kisvárosokról itt szerezhető benyomások épp annyira eredetiek s felajzóak, amennyire a rock- és beat-korszakot követő rágógumizene darabjai (a filmben kivétel: a Free). A huszonöt évvel ezelőtti családok, nemtörődöm, bornírt, elvált, szerencsétlen anyák helyében néhány elnagyolt klisé-karikatúra, valamint egy bolyongó, természetszerűleg nemeslelkű mumus – ez a Gázlámpa-telep társadalmi miliője, amelyben négy kislány barátkozik egymással meg a beköszöntő serdülőkor lelki viszonyaival. Aki azonban felfedezőkedvű, lélekbúvár gyerekfilmet vár a Most és akkortól, ne tegye: a többször is elhangzó „Egy mindenkiért, mindenki egyért” feminizált jelmondatának jegyében igen ásatag dolgok történnek. (Pedig a szereplőválasztás gondos, a kislányok valamelyikéből akár új Jodie Foster is lehet.) A múlt emlékeinél csak a jelen keretjátéka ásatagabb, amint az immár felnőtt hölgyek életfilozófiával is rendelkeznek. Akkor már inkább maga a nosztalgia – akármilyen szinten is –, mint a nosztalgia értelmezése.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/08 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=322