KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/november
KRÓNIKA
• Székely Gabriella: Könnyű-e filmrendezőnek lenni? Juris Podnieks halálára

• Reményi József Tamás: Ali én vagyok Fassbinder és más hazaárulók
• Bikácsy Gergely: Az utolsó ember Németorszag kilenc (új) nulla
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Orlando féltestvérei Velence
• N. N.: A 49. Velencei Fesztivál díjai
TELEVÍZÓ
• Turcsányi Sándor: Bohdalová térde Evald Schorm

• Gelencsér Gábor: A történelmi film vége Markéta Lazarová
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Videópalack Beszélgetés Hanák Gáborral
• Sipos Júlia: Kié a csőd? Beszélgetés stúdióvezetőkkel

• Timár Péter: Katarzis vasalás közben Mondino, a klipkirály
KRITIKA
• Báron György: Másnap Goldberg-variációk
• Zoltai Dénes: Zeneórák haladóknak Minden reggel
• Almási Miklós: Hollywoodi kövületek A játékos
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Apám dicsősége; anyám kastélya
• Turcsányi Sándor: Egyedülálló nő megosztaná...
• Bíró Péter: Mint a tűz
• Székely Gabriella: Paris Trout
• Sneé Péter: Fiúk (Boys)
• Schubert Gusztáv: Medicine Man
• Argejó Éva: Jöttem, láttam, beköltöztem
• Tamás Amaryllis: Isten veled, király

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A bűnös

Pápai Zsolt

 

Hat évvel ezelőtti pályakezdése, az aprópénzből összeütött, friss hangú Néma tanú után Anthony Waller rendezőt a kortárs mozi egyik meglepetésembereként ünnepeltük. Csípős irónia, a thriller adta műfaji keretekkel való rafinált formajáték, pazar vizuális lelemények: a film eredeti tehetséget jelzett.

Hollywoodi zsoldban készített, de vonalas iparosmunkánál azért jóval többet érő második opusával Egy amerikai farkasember Párizsban – a rendező fél lábbal lelépett arról az útról, melyen elindult, fél lábbal rajta maradt – a film nem árnyalta az alkotójáról bennünk élő képet, de nem is szürkítette el. A karrier harmadik állomása hasonlóképp: A bűnös feszes thriller, amely magasan a hasonműfajú, szériagyártott produkciók felett áll. Bár Waller iróniája vesztett erejéből, korai lenne leírni a rendezőt, ugyanis a belső allúziók fifikás alkalmazásának nagymestereként ezúttal sem hazudtolja meg önmagát. A Néma tanúból vett önidézetekkel, továbbá Psycho-áthallásokkal sűrűn megtűzdelt munka – elég csupán a beszélő nevekre (a történet gyújtópontjában a Callum Crane nevű ügyvéd áll, utalva Hitchcock klasszikusának problémageneráló Marion Crane-jére), továbbá az obligát fürdőszoba-jelenetre, a felső kameraállásban vett beállításokra gondolni – ekképpen egyszerre klasszicizáló és modern. A film legnagyobb erénye a parázs előadásmód, mely ugyanakkor nem csap át formalizmusba, Waller maximálisan ura az anyagnak, tudja, mikor eressze neki a kamerát, s mikor fogja vissza. A rendező az utóbbi évek egyik legmívesebben formált, invenciózus képekkel dolgozó krimijét forgatta le: munkája tán nem annyira „szerzői”, mint a Néma tanú volt, de a lehetőségeket számba véve – A bűnös végtére is amannál lényegesen nagyobb költségvetéssel készült – akár „személyes”-nek is mondható.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/07 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3001