KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/november
KRÓNIKA
• Székely Gabriella: Könnyű-e filmrendezőnek lenni? Juris Podnieks halálára

• Reményi József Tamás: Ali én vagyok Fassbinder és más hazaárulók
• Bikácsy Gergely: Az utolsó ember Németorszag kilenc (új) nulla
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Orlando féltestvérei Velence
• N. N.: A 49. Velencei Fesztivál díjai
TELEVÍZÓ
• Turcsányi Sándor: Bohdalová térde Evald Schorm

• Gelencsér Gábor: A történelmi film vége Markéta Lazarová
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Videópalack Beszélgetés Hanák Gáborral
• Sipos Júlia: Kié a csőd? Beszélgetés stúdióvezetőkkel

• Timár Péter: Katarzis vasalás közben Mondino, a klipkirály
KRITIKA
• Báron György: Másnap Goldberg-variációk
• Zoltai Dénes: Zeneórák haladóknak Minden reggel
• Almási Miklós: Hollywoodi kövületek A játékos
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Apám dicsősége; anyám kastélya
• Turcsányi Sándor: Egyedülálló nő megosztaná...
• Bíró Péter: Mint a tűz
• Székely Gabriella: Paris Trout
• Sneé Péter: Fiúk (Boys)
• Schubert Gusztáv: Medicine Man
• Argejó Éva: Jöttem, láttam, beköltöztem
• Tamás Amaryllis: Isten veled, király

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Vándormadarak

Schubert Gusztáv

 

Mióta az Animal Planet és a National Geographic szélesre tárta Flora és Faunus végtelen birodalmának kapuit, úgy érzem magam, mint a kis filatelista, aki születésnapjára öt kiló bélyeget kapott. Cápák kíméljenek! Elég volna persze a tévét kikapcsolni, de hát nemcsak a túlkínálat okozza csömöröm. A természetből sohasem lesz elegem, a természetfilmből annál hamarabb. La Fontaine felfuvalkodott békái, ravaszdi rókái, hiú hollói – emberek, de emiatt egy percig sem érzünk csalódást, sőt; a szatellites ismeretterjesztés viszont tudományt ígér, ehelyett morált és ízlést kever a természetbe, alig álcázott erkölcsi furorral osztja fel a vadvilágot hasznos és kártékony, „imádnivaló” és undok állatokra. A helyzet legfeljebb annyiban bonyolódott, hogy – meghallva az idők szavát – egyre többen fogják pártját a „született gyilkosoknak” is, a gnú végtére is szerencsétlen lúzer, a krokodil a király.

Néhány évvel ezelőtt egy francia bestiárium kontrázta meg a természetfilmezés bornírt sablonjait, persze antropomorf volt az is, de legalább nyíltan vállalta emberi szempontjait, humora volt. A Mikrokozmosz szikárabb párdarabja a költöző madarak vándorlását követi nyomon a jégsivatagtól a szavannáig, trópustól a pólusig. A képek látványosak, vadludak húznak testközelben, lilék piruetteznek a parti szélben, a ceremónia perfekt és nagyszabású. A képek a szó szoros értelmében magukért beszélnek, a narrátor alig-alig szól közbe (kár, hogy a méltóságteljes zene azért mégiscsak kommentál). A Vándormadaraknak talán ez a legnagyobb érdeme, végre láthatjuk, amit a természetfilmekben folyton agyonbeszélnek. Mintha a Euronews ez alkalommal a madárvilágból közvetítene képet szöveg nélkül: No comment. A tudós voyeur megszégyenül. A természet az emberiség lábjegyzete nélkül is tökéletes.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/09 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2695