KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/november
KRÓNIKA
• Székely Gabriella: Könnyű-e filmrendezőnek lenni? Juris Podnieks halálára

• Reményi József Tamás: Ali én vagyok Fassbinder és más hazaárulók
• Bikácsy Gergely: Az utolsó ember Németorszag kilenc (új) nulla
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Orlando féltestvérei Velence
• N. N.: A 49. Velencei Fesztivál díjai
TELEVÍZÓ
• Turcsányi Sándor: Bohdalová térde Evald Schorm

• Gelencsér Gábor: A történelmi film vége Markéta Lazarová
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Videópalack Beszélgetés Hanák Gáborral
• Sipos Júlia: Kié a csőd? Beszélgetés stúdióvezetőkkel

• Timár Péter: Katarzis vasalás közben Mondino, a klipkirály
KRITIKA
• Báron György: Másnap Goldberg-variációk
• Zoltai Dénes: Zeneórák haladóknak Minden reggel
• Almási Miklós: Hollywoodi kövületek A játékos
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Apám dicsősége; anyám kastélya
• Turcsányi Sándor: Egyedülálló nő megosztaná...
• Bíró Péter: Mint a tűz
• Székely Gabriella: Paris Trout
• Sneé Péter: Fiúk (Boys)
• Schubert Gusztáv: Medicine Man
• Argejó Éva: Jöttem, láttam, beköltöztem
• Tamás Amaryllis: Isten veled, király

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A tenger

Vajda Judit

 

Baltasar Kormákur izlandi rendező második filmjével ismét a családi drámához tér vissza, de a könnyed komédia (101 Reykjavík) helyett ezúttal a nehézkes tragédiát választotta. A család-tematikát sötét titkokkal, vérfertőzéssel és fekete humorral vegyíti, és ezzel egyszerre idézi meg Shakespeare Lear királyának és a dán Dogma-filmnek, a Születésnapnak (Thomas Vinterberg) a szellemét.

Egy halfeldolgozó üzem idős vezetője – eleinte – ismeretlen okból magához szólítja három gyermekét. A családi összejövetel nem mentes némi feszültségtől: mindenkinek van valami titkolni- és félnivalója. És természetesen itt is – mint a dán elődben – eljön a nagy bejelentések és leleplezések ideje. Zsarolás, házasságtörés, gyújtogatás, incesztus, erőszak, vandalizmus – a rendező mindezt (ahogy a tizenegy főszereplőt is) belesűrítette a szűk két órába. A jeges Izlandon forr a vér és forronganak az indulatok, majd egy kaotikus és véres végjátékban kulminálódnak. De Kormákur nem elégszik meg a generációs ellentétekkel és a perverz kis családi titkokkal. Művét a társadalmi és gazdasági válság, a nagy cégek miatt halódó helyi ipar ábrázolásával is súlyosbítja. És habár sok mindent szeretne elmondani, nem marad más, mint egy kicsit zavaros történet arról, hogy a fiúk nemzedéke mennyire messze került az apákétól, és az unokáké a nagyapákétól. Mindent egybevetve tehát a rendező jobban tenné, ha nem ezen, hanem az előző filmjével kijelölt nyomvonalon haladna tovább.

S habár az izlandiak legutóbb ezt a – hazájában több díjat is elnyert – filmet nevezték a legjobb külföldi film Oscarjáért zajló versenybe, A tenger végül nem kavart túl nagy hullámokat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/12 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2025