KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/november
KRÓNIKA
• Székely Gabriella: Könnyű-e filmrendezőnek lenni? Juris Podnieks halálára

• Reményi József Tamás: Ali én vagyok Fassbinder és más hazaárulók
• Bikácsy Gergely: Az utolsó ember Németorszag kilenc (új) nulla
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Orlando féltestvérei Velence
• N. N.: A 49. Velencei Fesztivál díjai
TELEVÍZÓ
• Turcsányi Sándor: Bohdalová térde Evald Schorm

• Gelencsér Gábor: A történelmi film vége Markéta Lazarová
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Videópalack Beszélgetés Hanák Gáborral
• Sipos Júlia: Kié a csőd? Beszélgetés stúdióvezetőkkel

• Timár Péter: Katarzis vasalás közben Mondino, a klipkirály
KRITIKA
• Báron György: Másnap Goldberg-variációk
• Zoltai Dénes: Zeneórák haladóknak Minden reggel
• Almási Miklós: Hollywoodi kövületek A játékos
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Apám dicsősége; anyám kastélya
• Turcsányi Sándor: Egyedülálló nő megosztaná...
• Bíró Péter: Mint a tűz
• Székely Gabriella: Paris Trout
• Sneé Péter: Fiúk (Boys)
• Schubert Gusztáv: Medicine Man
• Argejó Éva: Jöttem, láttam, beköltöztem
• Tamás Amaryllis: Isten veled, király

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Nádpálca helyett

©vankmajer Jan

Jan ©vankmajer bevezetője A gyönyör összeesküvőinek prágai ősbemutatóján.

 

Hölgyeim és uraim!

 

Még mindig eléggé jelentős azoknak a száma – ráadásul az úgynevezett szakmai körökben is –, akik a művészetet összetévesztik a nádpálcával. Meggyőződésük ugyanis, hogy a művészet dolga a nevelés. Hogy az igazi művészet feladata jobbá tenni az embert. Sok alkotó ezért – hogy teljesítse ezt a művészetre háruló, lényegében domesztikációs feladatot – olyasmivel tömi tele filmjeit, amit a csehek familiárisan „emberközelségnek”, „emberbűznek” neveznek. Biztosíthatom Önöket, hogy filmemben ebből semmit sem találnak! Amennyiben a művészetnek egyáltalán van valami értelme, akkor véleményem szerint az, hogy szabadabbá tegye az embert. Hogy éppen azoktól a domesztikációs beidegződésektől szabadítson meg bennünket, amelyeket a civilizációs nevelés gyermekkorunk óta a fejünkbe igyekszik verni.

A nevelés – amint ezt Freud Zsigmondtól tudjuk – a realitás princípiumának eszköze, ezzel szemben a művészet a kéj princípiumának terméke. S ez a két princípium úgy viszonylik egymáshoz, mint a kutya meg a macska, mint a víz és a tűz, mint a megtorlás és a szabadság. Hát éppen erről szól a filmünk.

A gyönyör összeesküvői – azon kívül, hogy ez az első olyan erotikus film, amelyben nem közösülnek – a szabadságról szóló film, az abszolút szabadságról, olyanról, amilyet például az isteni de Sade márki vallott.

A szabadság témája – lényegében az egyetlen téma, amely miatt még van értelme ecsetet, tollat vagy kamerát kézbe venni – ebben a filmben a fekete humor, a groteszk formáját kapta. Meggyőződésem ugyanis, hogy a fekete és az objektív humor, a misztifikáció és a fantázia cinizmusa a lényeget pontosabban tükröző eszközei mai világunknak és életünknek, mint a már említett, alapjában álszent – a cseh filmekben azonban igencsak kedvelt – „emberbűz”...

 

Kateřina Poąová fordítása

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/05 14. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1623