KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/november
KRÓNIKA
• Székely Gabriella: Könnyű-e filmrendezőnek lenni? Juris Podnieks halálára

• Reményi József Tamás: Ali én vagyok Fassbinder és más hazaárulók
• Bikácsy Gergely: Az utolsó ember Németorszag kilenc (új) nulla
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Orlando féltestvérei Velence
• N. N.: A 49. Velencei Fesztivál díjai
TELEVÍZÓ
• Turcsányi Sándor: Bohdalová térde Evald Schorm

• Gelencsér Gábor: A történelmi film vége Markéta Lazarová
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Videópalack Beszélgetés Hanák Gáborral
• Sipos Júlia: Kié a csőd? Beszélgetés stúdióvezetőkkel

• Timár Péter: Katarzis vasalás közben Mondino, a klipkirály
KRITIKA
• Báron György: Másnap Goldberg-variációk
• Zoltai Dénes: Zeneórák haladóknak Minden reggel
• Almási Miklós: Hollywoodi kövületek A játékos
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Apám dicsősége; anyám kastélya
• Turcsányi Sándor: Egyedülálló nő megosztaná...
• Bíró Péter: Mint a tűz
• Székely Gabriella: Paris Trout
• Sneé Péter: Fiúk (Boys)
• Schubert Gusztáv: Medicine Man
• Argejó Éva: Jöttem, láttam, beköltöztem
• Tamás Amaryllis: Isten veled, király

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Beszélgetés Milorad Krstić-csel

„Picassót sem lehet átdolgozni”

Kovács Gellért

„Nem úgy mesélek, mint egy festő.”

 

Milorad Krstić képző- és multimediális művész egész estés animációs mozija utalásokkal teli, heist-moziba csomagolt, lázálmosan szellemes szerelmi vallomás a művészetek felé. A Ruben Brandt, a gyűjtő-nek világszerte a csodájára járnak, legutóbb a bukaresti Anim’est nemzetközi filmfesztiválon nyert díjat.

*

Amint megjelentek a Ruben Brandt első előzetesei, rögtön a Macskafogóhoz kezdték hasonlítgatni – láttad Ternovszkyék filmjét?

Csak részleteket. De azt tudom, hogy legendás rajzfilm.

A te filmed sokkal inkább, jóval koncentráltabban a felnőtteknek, ha úgy tetszik, a művelt felnőtteknek szól.

Amikor a film ötlete megszületett, nem a korhatárral foglalkoztam, hogy a felnőttekhez, vagy gyerekekhez szeretnék szólni, hanem az járt a fejemben, hogy egy olyan egészestés animációs filmet szeretnék, ami nem lesz unalmas. Mivel egész életemben a képzőművészettel foglalkozom, e téma köré szerettem volna kitalálni egy történetet. A leghatásosabbnak az tűnt, hogy a történetet egy krimibe csomagoljam, mert a művészetről nem, mint művészetkritikus, vagy festő szerettem volna beszélni. Úgy gondoltam a nézőknek így érdekesebb lesz a mondanivalóm.

Nem lehetett egyszerű megszerezni a filmes jogokat ahhoz a rengeteg utaláshoz, tisztelgéshez, amelyek szerepet kapnak a Ruben Brandt-ben. Egyáltalán, honnan lehet tudni, hogy mihez kell, s mihez nem?

A projekt elejétől tudtam, hogy ebbe a filmbe szeretném beépíteni azt a sok művészeti inspirációt, asszociációt, referenciát, ami az évek során hatott rám, vagy foglalkoztatott. Ugyanúgy az elejétől tudtam mely zenei számokat szerettem volna a filmben megszólaltatni (Arthur Honegger, The Tremeloes, Krzysztof Penderecki, Haley Reinhart...) Valójában a filmben szereplő összes referenciát át is dolgoztam, pár mű kivételével. A producerek nagyon körültekintően jártak el minden egyes zenei-, képzőművészeti- vagy filmreferencia kapcsán. Szakértői véleményezésre küldték az általam összegyűjtött anyagot, így a szakértői vélemény szolgált iránytűként abban a döntésben, mit kell jogosítani és mi az, amihez nem szükséges a jogosítás.

Mindenhez megkaptátok az engedélyt, amihez akartátok?

Nem mindenhez. Például a Joan Miró alapítvány nem engedélyezte, hogy egy tányérban, szójaszószként jelenjen meg Miró egyik általam nagyon szeretett képe. Ha még élne, szerintem neki tetszett volna az ötletem és biztos vagyok benne, hogy értette volna a poént. Egy másik példa, ami érdekes lehet: Picassót nem lehetett átdolgozni, csak eredeti formájában tudtuk a filmben szerepeltetni. Persze, Picasso véleményét sem tudhatjuk meg soha erről.

Fájdalmas kompromisszumokat azért nem kellett kötni? Mindenki belekerült a filmbe, akit nagyon szerettél volna?

Nagyjából. A legfontosabb az volt, hogy Andy Warhol Dupla Elviséhez megkapjuk az engedélyt, valamint az Elvishez kötött személyes jogokat is be kellett szerezni. Mindenkit nagyon sajnálok, aki nem kerülhetett be.

Hitchcockból miért csináltál jégkockát?

Mert mindenképp szerettem volna, hogy benne legyen a filmben, miután ő az egyik kedvenc filmrendezőm. Hogy miért éppen jégkockaként, az egy interjúkötetben elolvasott kis jelenetnek köszönhető, amelyet Truffaut készített Hitchcokról. Ajánlom ezt a kötetet elolvasásra mindenkinek, aki kíváncsi az ötletem eredetére.

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/11 30-31. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13881