KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Théo Angelopoulosz Budapesten
• N. N.: A Cahiers filmjei
TÖMEGFILM
• Király Jenő: Erotikus ideálok Superman

• Bikácsy Gergely: Éjszakák belsőben Carax, Pialat
• Gaál István: A bizonytalanság dramaturgja Antonioni
• Kovács András Bálint: Az ajtót nem kell kinyitni Beszélgetés Jancsó Miklóssal
ANIMÁCIÓ
• Zalán Vince: Miért játszik velünk? Beszélgetés Jankovics Marcellel
• Dániel Ferenc: Az angyali követés filmje
• Haris László: Az angyali követés filmje
• Orosz István: Az angyali követés filmje
MAGYAR FILM
• Forgács Éva: Jarmusch szelleme kereket oldott Film és képzőművészet
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Szigonyország üzen Roncsfilm
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Bugsy
• Koltai Ágnes: Atlantisz
• Székely Gabriella: A hegyen túl
• Sárközi Dezső: Halálforgás
• Sneé Péter: Holtomiglan-holtodiglan
• Turcsányi Sándor: Vinny, az 1 ügyű
TELEVÍZÓ
• Hegyi Gyula: Nézni vagy nem nézni Vallási műsorok

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Az alvilág királya

Pápai Zsolt

Pépé le Moko – francia, 1936. Rendezte: Julien Duvivier. Szereplők: Jean Gabin, Mireille Balin, Line Noro. Forgalmazó: Caesar Film International. 90 perc.

 

A film, amely jó időre megalapozta Jean Gabin „rokonszenves gazember” imázsát, afféle ujjgyakorlatnak indult. Julien Duvivier rendező láthatóan nem kívánt egyebet, mint francia – pontosabban francia-algériai – közegbe honosítani a Warner gengszterfilmjeit, azonban szerencsére menet közben továbbgondolta a formulát, és a szerelmi szál megvastagításával lényegében egy film noirt előlegező mozit forgatott. Az alvilág királyát a lírai realizmus origójaként értékelik a filmtörténetek, de legalább ennyire tekinthető a film noir nyitányának. Ha valami szörnyű véletlen folytán esetleg nem készül el, Raoul Walsh egy teljesen más Magas Sierrát forgat, A máltai sólyom pedig talán meg sem születik.

Az alvilág királya kivált a fatalizmusával kapcsolódik a – korai – noirokhoz, azzal, hogy a hős bukását a fájdalmasan vágyott nő iránti szenvedélye előlegezi meg. Ráadásul egyetlen lírai realista filmben sem annyira nyomatékos a bűnproblematika, mint itt, és Carné összes harmincas évekbeli munkájában nincs ennyi stiláris sziporka. A kamera jószerivel megállás nélkül mozog (a jelenetindító svenkek és a követőfahrtok abszolút korszerűek), néhány mélységi kompozíciót, sőt meghökkentő fény-árnyék játékokat is látni, továbbá a hangulat elmélyítését szolgálja az Algír városáról készült vakfehér óriástotálok és az alvilági miliőt bemutató ólomszürke képek jó ritmusú váltakozása.

Egyedül a történetalakításban marad alul a film a veretes noirokkal szemben, viszont akad néhány olyan jelenete, amely önmagában kárpótol ezért. A véletlenül bekapcsolódó gépzongora klimpírozásától kísért gyilkosság ma is megejt bizarrságával, a Gabin-figura vesztét tárgyaló utolsó tíz perc pedig érzelmi-indulati töltete miatt feledhetetlen.

Extrák: fotógaléria; előzetes.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/03 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9368