KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Théo Angelopoulosz Budapesten
• N. N.: A Cahiers filmjei
TÖMEGFILM
• Király Jenő: Erotikus ideálok Superman

• Bikácsy Gergely: Éjszakák belsőben Carax, Pialat
• Gaál István: A bizonytalanság dramaturgja Antonioni
• Kovács András Bálint: Az ajtót nem kell kinyitni Beszélgetés Jancsó Miklóssal
ANIMÁCIÓ
• Zalán Vince: Miért játszik velünk? Beszélgetés Jankovics Marcellel
• Dániel Ferenc: Az angyali követés filmje
• Haris László: Az angyali követés filmje
• Orosz István: Az angyali követés filmje
MAGYAR FILM
• Forgács Éva: Jarmusch szelleme kereket oldott Film és képzőművészet
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Szigonyország üzen Roncsfilm
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Bugsy
• Koltai Ágnes: Atlantisz
• Székely Gabriella: A hegyen túl
• Sárközi Dezső: Halálforgás
• Sneé Péter: Holtomiglan-holtodiglan
• Turcsányi Sándor: Vinny, az 1 ügyű
TELEVÍZÓ
• Hegyi Gyula: Nézni vagy nem nézni Vallási műsorok

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Delbert Mann (1920–2007)

Schubert Gusztáv

 

Egyike volt az első tévérendezőknek, sikeres mozikarrierjét is kisképernyős tapasztalatának köszönhette, a korabeli Hollywoodban nem volt szokásos az a fajta kisrealizmus, ami korai mozifilmjeit jellemezte. A Paddy Chayefsky forgatókönyvéből készült Marty (1955) és a Legénybúcsú (1956) a kosztümös cinemascope fénykorában meghökkentően frissnek hatott. Marty Pilletti, a félszeg agglegény kínos-keserves szerelmi története, ez a bronxi utcán talált mindennapos história váratlanul elcsábította a nézőket a peplumos izomkolosszusoktól meg a noir rámenős nagyfiúitól, begyűjtött négy Oscart és ráadásként még az Arany Pálmát is elhozta Cannes-ból, miközben 5 millió dollárból 340 milliót csinált. Amerikát levette lábáról az egyszerűség. A Sophia Loren és Anthony Perkins főszereplésével készült O’Neill-adaptáció, a Vágy a szilfák alatt (1957) a lélektani realizmusnak még nem fordított hátat, de a puritán tévés stílusnak már igen. A hatvanas években Delbert Mann gyakorlatilag betagolódott a régimódi hollywoodi szisztémába. A későbbiekben ugyan visszatért a televízióhoz, de már csak biztonsági kűröket futott, kikezdhetetlen klasszikusokat adaptált (Copperfield Dávid, Jane Eyre, Nyugaton a helyzet változatlan). Ma már por lepi őket. A reménytelen lúzernek látszó Marty (Ernest Borgnine) csodás, de nagyon is hihető átváltozása, ahogy a szemünk láttára lesz „nagydarab, kövér és csúnya” bronxi henteslegényből a filmtörténet egyik legszimpatikusabb szerelmese, az viszont örök, akár a szőkék és kékszeműek összeesküvése.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/02 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9255