KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Théo Angelopoulosz Budapesten
• N. N.: A Cahiers filmjei
TÖMEGFILM
• Király Jenő: Erotikus ideálok Superman

• Bikácsy Gergely: Éjszakák belsőben Carax, Pialat
• Gaál István: A bizonytalanság dramaturgja Antonioni
• Kovács András Bálint: Az ajtót nem kell kinyitni Beszélgetés Jancsó Miklóssal
ANIMÁCIÓ
• Zalán Vince: Miért játszik velünk? Beszélgetés Jankovics Marcellel
• Dániel Ferenc: Az angyali követés filmje
• Haris László: Az angyali követés filmje
• Orosz István: Az angyali követés filmje
MAGYAR FILM
• Forgács Éva: Jarmusch szelleme kereket oldott Film és képzőművészet
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Szigonyország üzen Roncsfilm
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Bugsy
• Koltai Ágnes: Atlantisz
• Székely Gabriella: A hegyen túl
• Sárközi Dezső: Halálforgás
• Sneé Péter: Holtomiglan-holtodiglan
• Turcsányi Sándor: Vinny, az 1 ügyű
TELEVÍZÓ
• Hegyi Gyula: Nézni vagy nem nézni Vallási műsorok

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Asztal öt személyre

Gáti Péter

A luxus óceánjáró öt főre terített éttermi asztalát négyen ülik körül: egy apa és három csemetéje. A pazar vakációs ajándék apropója a megszólaló szülői lelkiismeret. A gyermekeit és feleségét elhagyó férfi ugyanis hosszú évekig elhanyagolta utódait. A Kairótól Tuniszon és Athénen át Genováig tartó álomutazástól John Voight alakította hősünk azt reméli, hogy sikerül közelebb kerülnie kislányához és két fiához. A köztük levő érzelmi szakadék áthidalásához kínál jó alkalmat (és sokszor persze kínos perceket is) a több hetes, osztályon felüli összezártság.

Robert Lieberman rendező alkotása az újromantikus amerikai filmeknek ugyanahhoz a vonulatához tartozik, mint ikertestvére, Robert Benton Kramer kontra Kramer című munkája. Az érzelmek viharos áradatának hatása alól nem tudja kivonni magát a néző, mialatt a könnyeket sűrűn előcsalogató, a gyermeki őszinteségről és ragaszkodásról, a tékozló apa pálfordulásáról mesélő hatásos történet – Zsigmond Vilmos által szívhez szólóan fényképezett – képsorait nézi. A „gyerekszáj” epizódokból, a mindennapi apró-cseprő eseményekből, az egymáshoz csiszolódás mozzanataiból építkező film hálás témához nyúlt az újjászülető apa-gyerek kapcsolat bemutatásával. Nem kell ugyanis a rendezőnek a figurák elmélyült ábrázolásával bajlódnia, néhány jól bevált, sztereotip „hívószó”, beállítás és jelenet máris mozgósítja érzelmeinket. Annak érdekében pedig, hogy az újra magára találó férfi és srácai idillien harmonikussá érő közösségét ne zavarhassa meg semmi, az élmény tökéletes lehessen, még egy kellemetlen kötelesség várt a rendezőre. Egy forgatókönyv-írói tollvonással – véletlen utcai baleset képében – el kellett távolítania az útból a három testvért eddig nevelő édesanyát, a főszereplő elvált feleségét. Ezután a tragikus haláleset már végleg előcsalogatja a férfiből oly sokáig hiányzó atyai felelősségtudatát. Az asszony második férje, a pótpapa pedig könnyes szemmel kénytelen tudomásul venni, hogy hiába ragaszkodik a sajátjaiként szeretett gyerekekhez – „a mór megtette kötelességét…”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/12 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5145