KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Théo Angelopoulosz Budapesten
• N. N.: A Cahiers filmjei
TÖMEGFILM
• Király Jenő: Erotikus ideálok Superman

• Bikácsy Gergely: Éjszakák belsőben Carax, Pialat
• Gaál István: A bizonytalanság dramaturgja Antonioni
• Kovács András Bálint: Az ajtót nem kell kinyitni Beszélgetés Jancsó Miklóssal
ANIMÁCIÓ
• Zalán Vince: Miért játszik velünk? Beszélgetés Jankovics Marcellel
• Dániel Ferenc: Az angyali követés filmje
• Haris László: Az angyali követés filmje
• Orosz István: Az angyali követés filmje
MAGYAR FILM
• Forgács Éva: Jarmusch szelleme kereket oldott Film és képzőművészet
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Szigonyország üzen Roncsfilm
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Bugsy
• Koltai Ágnes: Atlantisz
• Székely Gabriella: A hegyen túl
• Sárközi Dezső: Halálforgás
• Sneé Péter: Holtomiglan-holtodiglan
• Turcsányi Sándor: Vinny, az 1 ügyű
TELEVÍZÓ
• Hegyi Gyula: Nézni vagy nem nézni Vallási műsorok

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Cinema Paradisò

Koltai Ágnes

 

Mesterem: Fellini – mondhatná az elsőfilmes Giuseppe Tornatore, aki a finoman melankolikus Amarcordot idézi meg debütáns munkájában. A kisvárosi Olaszország, annak is reménytelenül hétköznapi fertálya, Szicília a film főszereplője. A történet az olasz neorealizmus születésekor játszódik, s ugyan mi más lehetne a korai és kései Fellinit vegyítő film kitüntetett hőse, ha nem a mozi? A mozi a végetérhetetlen csodák, az igaz könnyek és a jóleső kacajok biztonságos otthona, s a rozzant helyi busz mellett a világgal való kapcsolat eszköze. A mozi mindenki vágya és álma. A vágyak paradicsoma.

Cinema Paradisò – a főtéren álló mozi ígéretes és sejtelmes neve; itt történnek a legfontosabb események, s ha a mozi a világ közepe, természetesen a film a legfontosabb élménye és emléke az embereknek. Minden szörnyűsége és tragédiája ellenére ez volt a legszebb világ, sugallja Giuseppe Tornatore, mert a mozi és az öröm, a mozi és a teljesség oly természetesen fonódott össze.

Igazi nosztalgia-film a Cinema Paradisò, érzelmes vallomás a moziról, a művészet korlátlan lehetőségeiről és azokról az emberekről, akiket a romantikus történetek és a vígjátékok jobbá, nemesebbé tettek. Az elmúlás szomorúságával és a csalóka remények túlcsorduló bánatával tekint vissza a mozi paradicsomi állapotára a rendező. Talán igaza van: ez olyan szép világ volt, hogy nem is lehet igaz. Meglehet, épp ezért kapta meg a legjobb külföldi filmnek járó Oscart.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/05 60--61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4349