KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Théo Angelopoulosz Budapesten
• N. N.: A Cahiers filmjei
TÖMEGFILM
• Király Jenő: Erotikus ideálok Superman

• Bikácsy Gergely: Éjszakák belsőben Carax, Pialat
• Gaál István: A bizonytalanság dramaturgja Antonioni
• Kovács András Bálint: Az ajtót nem kell kinyitni Beszélgetés Jancsó Miklóssal
ANIMÁCIÓ
• Zalán Vince: Miért játszik velünk? Beszélgetés Jankovics Marcellel
• Dániel Ferenc: Az angyali követés filmje
• Haris László: Az angyali követés filmje
• Orosz István: Az angyali követés filmje
MAGYAR FILM
• Forgács Éva: Jarmusch szelleme kereket oldott Film és képzőművészet
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Szigonyország üzen Roncsfilm
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Bugsy
• Koltai Ágnes: Atlantisz
• Székely Gabriella: A hegyen túl
• Sárközi Dezső: Halálforgás
• Sneé Péter: Holtomiglan-holtodiglan
• Turcsányi Sándor: Vinny, az 1 ügyű
TELEVÍZÓ
• Hegyi Gyula: Nézni vagy nem nézni Vallási műsorok

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A kézilány meséje

Hegyi Gyula

 

Margaret Atwood kanadai írónő a nyolcvanas években, a Reagan-korszak derekán írta meg The Handmaid’s Tale (A kézilány meséje) című regényét. A nagy huszadik századi antiutópiák hagyományait folytató történetben az Egyesült Államok a jobboldali keresztény fundamentalisták diktatúrája lesz, ahol az egykori televíziós evangélisták gyakorolják a hatalmat. Az „átkos liberális múlt” hatására egyre kevesebb a szülőképes nő, azért a derék keresztény feleségek helyett úgynevezett kézilányoknak kell megtermékenyülni és gyereket szülni – természetesen nagyon „erkölcsös” körülmények között. A hajdan émancipait nőkre még a férfiaknál is rémesebb sors vár ebben az ószövetségi elveket követő, de elnyomó gépezetét tekintve modern rendőrállamban.

A német Volker Schlöndorff nagyon amerikai filmet készített a kanadai írónő regényéből. Atwood a hősnő belső megaláztatásaira és álmaira építi a történetet, míg a film elsősorban a diktatúra működtetői és az ellene harcolók kalandjaira helyezi a hangsúlyt. Rideg és kegyetlen világot ábrázol természetesen, melyben azonban egy idő után túlteng a lázadás romantikája. A hősnő érzelmes visszaemlékezései saját anyai és hitvesi aranykorára is egészen másképp hatnak a regényben, mint a filmbeli érzelmes-érzelgős betétekben. Érdekes viszont az, hogy ezúttal – az európai hagyományokkal szemben – egy olyan diktatúrát látunk, amelyet anyagi tekintetben nem a hiány és a szűkösség, hanem a bőség és a jólét jellemez.

Az Egyesült Államok különösebb megrázkódtatás nélkül túljutott a jobboldali keresztény fundamentalizmus kihívásán, a teleevangélisták önnön erkölcsi botrányaikba fulladtak bele. Merjük-e mondani, hogy a történet itt és most aktuálisabb, mint Amerikában valaha is? Vagy alaptalan szorongás ez, és az antiutópia megmarad Európa e részén is elvont fikciónak? Schlöndorff filmje erre természetesen nem válaszolhat: csak (kissé felületesen) egy lehetséges „erkölcsös diktatúra” analízisét adja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/05 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4125