KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Théo Angelopoulosz Budapesten
• N. N.: A Cahiers filmjei
TÖMEGFILM
• Király Jenő: Erotikus ideálok Superman

• Bikácsy Gergely: Éjszakák belsőben Carax, Pialat
• Gaál István: A bizonytalanság dramaturgja Antonioni
• Kovács András Bálint: Az ajtót nem kell kinyitni Beszélgetés Jancsó Miklóssal
ANIMÁCIÓ
• Zalán Vince: Miért játszik velünk? Beszélgetés Jankovics Marcellel
• Dániel Ferenc: Az angyali követés filmje
• Haris László: Az angyali követés filmje
• Orosz István: Az angyali követés filmje
MAGYAR FILM
• Forgács Éva: Jarmusch szelleme kereket oldott Film és képzőművészet
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Szigonyország üzen Roncsfilm
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Bugsy
• Koltai Ágnes: Atlantisz
• Székely Gabriella: A hegyen túl
• Sárközi Dezső: Halálforgás
• Sneé Péter: Holtomiglan-holtodiglan
• Turcsányi Sándor: Vinny, az 1 ügyű
TELEVÍZÓ
• Hegyi Gyula: Nézni vagy nem nézni Vallási műsorok

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Kolonits Ilona (1922–2002)

Csőke József

 

Hitte, tudta, vallotta: a film megőrzött képi valóság. Az emberi kapcsolatok, az érzelmek, a cselekvések, a tettek képi megjelenítése. Megérezte, hogy az emberek a saját-sors visszatükröződését nézik szívesen. A hétköznapi drámák és örömök jobban megfogják a nézőt. Úgy érezte, hogy az ilyenfajta dokumentumfilmeknek van jelene és jövője. Az ő filmjei életképeket, hangulatokat nyújtottak a nézőknek. Szerette az élet valóságáról, az egyszerű emberekről készített filmjeit. Megmutatni az örömöt és a bánatot. A valóság-feltárásban segített az embereknek eligazodni.

Igazi elismerésnek fogadta, hogyha a filmjeiről így szóltak: „rövid volt!” Igen, mert alkotó-munkájában arra törekedett, hogy „kényszerítse” magát a tömörített rövid-filmre. Szerette a filmverset, a lírai kép-hangulatot, de mindenek előtt a képi ábrázolás híve volt. Annak, hogy a kép „beszéljen”. Azt szerette, amit szavak nélkül is el lehetett mondani.

Az egykori vasmunkás-lány elvégezhette a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, majd aspiránsként tanult Moszkvában, s 1954-ben a Művészeti Akadémia kandidátusa lett. Ő volt a kevés számú magyar női filmrendezők egyike, aki szinte indulása óta következetesen kitartott a híradó- és dokumentumfilm, a „rövid-film” mellett.

Kolonits Ilona filmrendező, Balázs Béla-díjas, érdemes és kiváló művész négy évtized alatt több, mint 500 filmriportot, közel 100 dokumentum-, riport-, ismeretterjesztő-, és sportfilmet készített.

… és díjak a nagyvilágból: Párizs, Moszkva, Oberhausen, Cortina d’Ampezzo, Mexikóváros, Budapest, Miskolc fesztiváljairól hozott és kapott díjakat. Az 1979-ben készült Ovis olimpia elnyerte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nagydíját is, amelyet a NOB elnöke személyesen adott át Kolonits Ilonának.

Sokezer méter filmszalag, apró képkockák milliói őrzik alkotó emlékét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/09 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2665