KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/augusztus
KRÓNIKA
• Nemeskürty István: Ábel Péter halálára
• N. N.: Nemzeti Független Film- és Videofesztivál
FORGATÓKÖNYV
• Barabás Klára: Találkozik egy nővel (vagy kettővel) A szerkesztőség vendége: Jean-Claude Carrière

• Forgách András: A teremtő és a teremtett Mahábhárata
• Schubert Gusztáv: Szanszkrit apokalipszis Mahábhárata
RETROSPEKTÍV
• Földényi F. László: A rózsa teste Szerelmi ének
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Tekintet, szemlencsével Cannes
• N. N.: A cannes-i fesztivál díjai 1992
DOKUMENTUMFILM
• Lengyel László: Bánat Sérelmek filmjei
• Simándi Júlia: Ki beszél itt jelen időben?
TELEVÍZÓ
• Nagy Gergely: Belemászni a színházba Az FMS videó-sorozatáról
MÉDIA
• Turcsányi Sándor: Állati gazdaság Reklámfesztiválok
• Balassa Péter: Ezentúl – ezen túl
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Légy haszontalan! Toto, a hős
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Ramona
• Turcsányi Sándor: Az ideális gyanúsított
• Békés Pál: Téged egyedül
• Barotányi Zoltán: Gladiátor
• Békés Pál: Dupla dinamit
• Tamás Amaryllis: Az utolsó tánc
• Reményi József Tamás: Get back

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A Richard Nixon-merénylet

Köves Gábor

 

Színészi jutalomjáték, hatásos rendezés, árnyalt jellemrajz, karakteres képi világ – vitathatatlan erényei ellenére Niels Mueller filmje mégsem váltja be maradéktalanul a hozzá fűzött reményeket. Megtörtént eseményeken alapuló történetünk a közelmúlt egyik egynapos szenzációja, egy 1974-ben hamvába holt, pontosabban vérbe fojtott repülőgép-eltérítési kísérlet felé halad.

Samuel Bicke a Nixon elnök elleni merénylet szomorú szenzációjával akarta megalkotni élete főművét, mellyel végre nyomot hagyhatott volna a világban. Bicke két órába sűrített vergődésének nem lehet kétséges a kimenetele. Mivel a tragédia ténye már a kórkép felállítása előtt megállapítást nyer, a film tétje is alaposan csökken. A kérdés tulajdonképpen annyi, hogy rendező és színészei a vereségre kódolt kisember történetén keresztül mennyire hitelesen képesek felvillantani a mindenkori vesztesek mélyrepülésének stációit. Sean Penn mindvégig kiválóan adja Robert De Niro taxisofőrjének szolidabb változatát, a közmondásos szegény embert, akinek semmi se sikerül, aki akár a Fekete Párducokhoz is csatlakozna, csakhogy némi jelentőséget tulajdoníthasson magának. Bicke azonban minden akadályba belebukik: főnökeinek nem elég rámenős, a Párducoknak nem elég fekete, feleségének nem elég férfi, gyerekeinek nem eléggé apa, testvére szemében pedig egyszerűen csaló. A tragikus végkifejletet egyre közelebb hozó bukásokat Mueller kellően drámai epizódokkal illusztrálja: a lúzerség etalonja ölt testet a szemünk láttára, az élmény jóvoltából pedig mi magunk is megvert emberként távozhatunk a moziból. Talán éppen emiatt a túlságosan is egyértelmű igyekezet miatt érezhetjük úgy, hogy A Richard Nixon-merénylet mégsem az a maradandó műalkotás, aminek hinni szerettük volna.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/06 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8290