KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/augusztus
KRÓNIKA
• Nemeskürty István: Ábel Péter halálára
• N. N.: Nemzeti Független Film- és Videofesztivál
FORGATÓKÖNYV
• Barabás Klára: Találkozik egy nővel (vagy kettővel) A szerkesztőség vendége: Jean-Claude Carrière

• Forgách András: A teremtő és a teremtett Mahábhárata
• Schubert Gusztáv: Szanszkrit apokalipszis Mahábhárata
RETROSPEKTÍV
• Földényi F. László: A rózsa teste Szerelmi ének
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Tekintet, szemlencsével Cannes
• N. N.: A cannes-i fesztivál díjai 1992
DOKUMENTUMFILM
• Lengyel László: Bánat Sérelmek filmjei
• Simándi Júlia: Ki beszél itt jelen időben?
TELEVÍZÓ
• Nagy Gergely: Belemászni a színházba Az FMS videó-sorozatáról
MÉDIA
• Turcsányi Sándor: Állati gazdaság Reklámfesztiválok
• Balassa Péter: Ezentúl – ezen túl
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Légy haszontalan! Toto, a hős
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Ramona
• Turcsányi Sándor: Az ideális gyanúsított
• Békés Pál: Téged egyedül
• Barotányi Zoltán: Gladiátor
• Békés Pál: Dupla dinamit
• Tamás Amaryllis: Az utolsó tánc
• Reményi József Tamás: Get back

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Játszóterek banditái

Faragó Zsuzsa

„Apám azt mondja, a Donald kacsa nagyon gyerekes volt” – közli egy mai norvég gyerek ízig-vérig felnőttes környezetben: fülén walk-man, keze egy játékautomata gombján. A kép ismerős és kellőképpen elidegenedett. Ám amikor baj van – sorra tűnnek el a lakótelep zsebkendőnyi játszóterei, egy éjszaka alatt(!) autóparkolók kerülnek a helyükre –, félre játékautomata, félre képregény, összefognak a gyerekek, harcolnak, és természetesen győznek.

Kicsit hányaveti elnagyoltsággal, néhol bágyadt tempótlansággal sorjáznak az események ebben a filmben, tanácstalan is vagyok, kinek ajánljam: felnőtt-figyelmeztetőnek zaklató, de nem elég végiggondolt, gyermek-szórakoztatónak fantáziadús, de lassú és kedélytelen.

Nem abban különbözik minden idők gyermek-filmjétől, hogy a szereplőket ez a walk-manes, játéktermes, szupermenes világ veszi körül, hogy harcuk során legfőbb ellenségük egy hatalmas számítógép, nem: ebben az egyébként minden elemében klasszikus történetben nincsenek szülők. Vannak felnőttek, ők a játszóterek gaz ellenségei, elrajzoltan ijesztőek, buták, nevetségesek, de a gyerekek életében még akadályként sem szerepelnek értetlen vagy aggódó vagy bolondos szülők. Ez teszi kedélytelenné és végül is szomorúan elidegenedetté Ola Solum filmjét. Ez, és nem a sci-fisen fotózott csillogó szörny – egy dömper, amint kidönti a játszótér kapuja fölött ívelő szivárványt –, nem a békásmegyeri lakótelep látványa, meg az autók, autók, autók... Mert – s ez ennek a filmnek egyetlen reményteli tanulsága – a kulisszák ugyan megváltoztak, a mai gyerekek természetes mozdulattal fogadják el és használják a felnőttek nagyon is gyerekes automatakultúráját, ám közben ugyanolyan kalandéhesek, tevékenyek, játékosak és összefogni képesek, egyszóval ugyanolyan gyerekek, mint minden idők gyerekei, mondjuk, Donald kacsa uralkodásának idejéből.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/09 46-47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6025