KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/augusztus
KRÓNIKA
• Nemeskürty István: Ábel Péter halálára
• N. N.: Nemzeti Független Film- és Videofesztivál
FORGATÓKÖNYV
• Barabás Klára: Találkozik egy nővel (vagy kettővel) A szerkesztőség vendége: Jean-Claude Carrière

• Forgách András: A teremtő és a teremtett Mahábhárata
• Schubert Gusztáv: Szanszkrit apokalipszis Mahábhárata
RETROSPEKTÍV
• Földényi F. László: A rózsa teste Szerelmi ének
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Tekintet, szemlencsével Cannes
• N. N.: A cannes-i fesztivál díjai 1992
DOKUMENTUMFILM
• Lengyel László: Bánat Sérelmek filmjei
• Simándi Júlia: Ki beszél itt jelen időben?
TELEVÍZÓ
• Nagy Gergely: Belemászni a színházba Az FMS videó-sorozatáról
MÉDIA
• Turcsányi Sándor: Állati gazdaság Reklámfesztiválok
• Balassa Péter: Ezentúl – ezen túl
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Légy haszontalan! Toto, a hős
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Ramona
• Turcsányi Sándor: Az ideális gyanúsított
• Békés Pál: Téged egyedül
• Barotányi Zoltán: Gladiátor
• Békés Pál: Dupla dinamit
• Tamás Amaryllis: Az utolsó tánc
• Reményi József Tamás: Get back

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Valaki van odalenn

Szemadám György

Néha az a gyanúm, hogy az olyan cinkosan megértő „zsarufilmeket”, mint például azt a legújabban is látható példányt, amelyben Belmondo férfias jópofasággal üti-veri és lövöldözi mindazokat, akik az útjába állnak, valamiképp a mindenkori rendőrség használja kvázi-propagandafilmként. Nos, most itt van egy argentin film, mely kivételesen nem rendőr-szemszögből, hanem a megfélemlített állampolgár oldaláról mutatja be azt a rettegéssé fajuló szorongást, melyet a hatalom arctalan, civil ruhás őrei kiváltanak az egyes emberből.

Ebben a messziről jött filmben talán az a legérdekesebb, hogy milyen szomorúan ismerős minden motívuma: az utcasarkon ácsorgó, razziázó, vagy az utcán igazoltató férfiak megjegyezhetetlen arca, magabiztossága, és stílusa (.– „Azt mondtam, hogy álljon meg ott!”), egy ember brutális hajnali elhurcolása, a rejtélyesen elhallgató, majd felcsöngő telefon, melybe senki nem szól bele (Posta? Hát ott is...?).

A film főhőse, Julio, az újságíró, akinek tiszta a lelkiismerete, hisz „soha nem kompromittálta magát”, úgy menekül, mindenét hátrahagyva, pánikszerű kapkodással ebből az orwelli világból, hogy még azt sem tudhatja meg: egyáltalán üldözi-e valaki, vagy valami. Lehet, hogy éppen ez a menekülés teszi előbb-utóbb gyanússá... Sajnos, Julio szinte banálisán ismerős szorongásának a folyamatát olyan aprólékos vontatottsággal kíséri nyomon ez az igen tisztességes felfogású munka, hogy terjedelmét erősen eltúlzottnak találja az ember. Mi tagadás: unalmas. Szemben a verekedős rendőrök élményvilága felől közelítő akciófilmekkel.

Hiába: sokkal izgalmasabb a hatalmat gyakorolni, mint elviselni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/12 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5544