KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/augusztus
KRÓNIKA
• Nemeskürty István: Ábel Péter halálára
• N. N.: Nemzeti Független Film- és Videofesztivál
FORGATÓKÖNYV
• Barabás Klára: Találkozik egy nővel (vagy kettővel) A szerkesztőség vendége: Jean-Claude Carrière

• Forgách András: A teremtő és a teremtett Mahábhárata
• Schubert Gusztáv: Szanszkrit apokalipszis Mahábhárata
RETROSPEKTÍV
• Földényi F. László: A rózsa teste Szerelmi ének
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Tekintet, szemlencsével Cannes
• N. N.: A cannes-i fesztivál díjai 1992
DOKUMENTUMFILM
• Lengyel László: Bánat Sérelmek filmjei
• Simándi Júlia: Ki beszél itt jelen időben?
TELEVÍZÓ
• Nagy Gergely: Belemászni a színházba Az FMS videó-sorozatáról
MÉDIA
• Turcsányi Sándor: Állati gazdaság Reklámfesztiválok
• Balassa Péter: Ezentúl – ezen túl
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Légy haszontalan! Toto, a hős
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Ramona
• Turcsányi Sándor: Az ideális gyanúsított
• Békés Pál: Téged egyedül
• Barotányi Zoltán: Gladiátor
• Békés Pál: Dupla dinamit
• Tamás Amaryllis: Az utolsó tánc
• Reményi József Tamás: Get back

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Végelgyengülés

Zalán Vince

 

Kira Muratova filmjének egyik, emberekkel zsúfolt metróállomáson játszódó jelenetében hirtelen hányat vágódik valaki. A hullámzó tömegből senki sem siet segítségére. Kikerülik, átlépik, majdhogy le nem tapossák. Később a fal mellé húzkodják. A megérkező hivatalosok csalódottan tapasztalják: alkoholnak nyoma sincs; sorsára hagyják a férfit. A filmben azután kiderül, hogy nemcsak a főszereplő sajátja ez a meg-akadályozhatatlan alvás-kényszer, hanem amerre a kamera csak fordul: iskolában, utcán, házibulin, lakásokban, szinte mindenütt tenyészik ez az alvásba hanyatló fáradtság. A film tere ugyanis a fáradtság glóbusza, méghozzá egy különös fáradtságé. A rendeznőnő, mintha épp a fáradság és a fáradtság megkülönböztetésével kívánná jellemezni a mai szovjet állapotokat. A hősök nem fáradoznak, hanem fáradtak, nem nehéz az életük, hanem egyszerűen reménytelen. Belefáradtak a küzdelembe, hogy mindennapi életük emberi élet legyen. A normális életfeltételek megteremtéséért folytatott küzdelem már felőrölte minden energiájukat. Beletörődtek helyzetükbe. Muratova – a tavalyi berlini fesztiválon is kitüntetett – rendezése pontosan, minden tanári fölény, vagy épp siránkozás nélkül mutatja meg, hogy ez az állapot miként emészti el az emberek közötti szolidaritást. Mert persze a maga módján mindenki próbálkozik: madarakat tart, heppeninget rendez, vagy giccses (emlék) tárgyakat gyűjt stb. de bármi legyen is ez a mód: mind tévút, önérdekű bezárkózás. Senki sem beszélget, mindenki szüntelenül csak a magáét mondja, megállíthatatlanul monologizál. Nincs az a szenvedés, mely visszhangra találna, nincs az a segélykiáltás, melyet bárki is meghallana. Muratova hősei – tanárok, népművelők, naplopók, adminisztrátorok, diákok –, vannak, de nem élnek. Ezért nem is tudhatnak különbséget tenni jó és rossz között. Szinte öntudatlanul teszik ezt is, azt is. A mű eredeti címe: Aszténiás-szindróma. Sok más orosz filmtől eltérően ebben az ogyesszai stúdióban készült filmben nincsen semmi fátumos, vagy a történelmi hagyományokból eredeztetett végzetes kimerültség. A szereplők nem a régmúlt foglyai, hanem elmúlt évtizedek kárvallottjai; nem az emberek, de a társadalom betegsége, hogy stílusosak legyünk: ez az epidemikus aszténia, amely talán még egyetlen szovjet filmben sem mutatta meg igazi arcát olyan kendőzetlenül, mint Kira Muratova filmjében.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/04 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4099