KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/augusztus
KRÓNIKA
• Nemeskürty István: Ábel Péter halálára
• N. N.: Nemzeti Független Film- és Videofesztivál
FORGATÓKÖNYV
• Barabás Klára: Találkozik egy nővel (vagy kettővel) A szerkesztőség vendége: Jean-Claude Carrière

• Forgách András: A teremtő és a teremtett Mahábhárata
• Schubert Gusztáv: Szanszkrit apokalipszis Mahábhárata
RETROSPEKTÍV
• Földényi F. László: A rózsa teste Szerelmi ének
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Tekintet, szemlencsével Cannes
• N. N.: A cannes-i fesztivál díjai 1992
DOKUMENTUMFILM
• Lengyel László: Bánat Sérelmek filmjei
• Simándi Júlia: Ki beszél itt jelen időben?
TELEVÍZÓ
• Nagy Gergely: Belemászni a színházba Az FMS videó-sorozatáról
MÉDIA
• Turcsányi Sándor: Állati gazdaság Reklámfesztiválok
• Balassa Péter: Ezentúl – ezen túl
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Légy haszontalan! Toto, a hős
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Ramona
• Turcsányi Sándor: Az ideális gyanúsított
• Békés Pál: Téged egyedül
• Barotányi Zoltán: Gladiátor
• Békés Pál: Dupla dinamit
• Tamás Amaryllis: Az utolsó tánc
• Reményi József Tamás: Get back

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

A másik csaj

Kránicz Bence

The Pretty One – amerikai, 2013. Rendezte: Jenée LaMarque. Szereplők: Zoe Kazan, Jake Johnson, John Carroll Lynch. Forgalmazó: SPHE. 91 perc.

 

Jenée LaMarque író-rendező első nagyjátékfilmjében van egy jelenet, ahol a hősnő a Mona Lisáról igyekszik másolatot készíteni, de képtelen pontosan reprodukálni Leonardo hölgyének talányos mosolyát – egy tétova ecsetvonás elég, hogy túl szomorú, vagy épp túl vidám legyen az összhatás. Fájdalom és nevetés kényes egyensúlya jelenti az utóbbi években divatos dramedy-k lényegét is: változó, hogy a vígjátéki alaphelyzetet árnyékolják be (melo)drámai elemek, vagy a komornak induló sztorik hangvétele válik könnyedebbé, de ha jól csinálják, a végeredmény hollywoodi mércével mérve szokatlanul életszagú lesz. LaMarque javára írhatjuk, hogy felismerte és a Mona Lisa-metaforával frappánsan meg is fogalmazta a problémát, az ütős dramedy elkészítésében azonban nem járt sikerrel.

Laurel otthonülő, visszahúzódó lány, szöges ellentéte ikertestvérének, a sikeres és magabiztos Audrey-nak. Ám ő autóbalesetben meghal, az ütközést túlélő Laurel pedig részben a sokkhatásra, részben a saját életével való elégedetlenség okán felveszi a rá megszólalásig hasonlító Audrey személyazonosságát.

Az ígéretes alapötletből a gyász és az elengedés szép története éppúgy kibontható lett volna, mint a kialakulatlan személyiség énkeresésének kalandja, LaMarque-ot viszont mindez nem érdekli, és a konfliktus tisztázása után merőben konvencionális romkom-klisékkel operál. Eközben a mellékkarakterek halálesetre adott reakciója is furcsán enervált és hűvös, mintha mindenki csak azért lenne itt, hogy Laurel mihamarabb meglelje a boldogságot a szimpatikus szomszéd oldalán. A tetszetős képek sem leplezhetik, hogy a szerzőnek nincs szándékában valódinak ható érzelmeket vászonra vinni – ahelyett, hogy saját Mona Lisát festene, ő is a milliószor látott reprót próbálja újszerűként eladni.

Extrák: werkfilm.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/09 63-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11716