KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/július
KRÓNIKA
• N. N.: César Budapesten
AFRO-AMERIKAI FILM
• Kovács András Bálint: Fekete ügv Amerika külsőben
AMERIKAI FÜGGETLENEK
• Takács Ferenc: Christopher Marlowe és a manierista filmkép II. Edward

• Csáky M. Caliban: Az eltörhetetlen pálca Greenaway, Jarman, Prospero
FORGATÓKÖNYV
• Bereményi Géza: A turné Részletek egy forgatókönyvből
RETROSPEKTÍV
• Molnár Gál Péter: A parvenü katona A filmszínész Stroheim
TELEVÍZÓ
• Dániel Ferenc: A pojáca bütykös lábai Totò a magyar tévében
KÖNYV
• Báron György: Párizs ege alatt Bikácsy Gergely: Bolond Pierrot moziba megy
FESZTIVÁL
• Báron György: Hitler Goebbeisszel frizbizik Mediawave, Győr
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Elemi ösztön
• Békés Pál: Szabad préda
• Turcsányi Sándor: Alvajárók
• Sárközi Dezső: Állj, vagy lő a mamám!
• Turcsányi Sándor: Freddy halála (Az utolsó rémálom)
• Hajnal Csilla: Szombat esti frász
• Koltai Ágnes: Gáláns dámák

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Megjönnek a menyasszonyok

Koltai Ágnes

 

Mesterkéltsége és nehézkessége ellenére vonzza az ember tekintetét Emir Kusturica első, 1979-ben forgatott tévéfilmje, a Megjönnek a menyasszonyok. Valahogy úgy, ahogy az érdekesen csúnya tárgyakon is elidőzik szemünk: hitetlenkedve, de hosszan nézegetjük. Különös hangvételű filmmel kezdte pályáját Kusturica; egy mogorva balladával, amolyan iskolás pszichológiai tandrámával. S bár nyoma sincs benne az Emlékszel Dolly Bellre? lírai humorából és A papa szolgálati útra ment tragikomikus kétségbeesettségéből, mégis érződik belőle a tehetség: a bizarrság és a – debütáns rendezőknél ritka – formai biztonság.

Mintha a népköltészet egy darabja elevenedne meg, durva favágókkal, kemény munkával, szigorú családi rítussal, megkérdőjelezhetetlen férfi-női szerepekkel és pátoszmentes halállal.

Az erdő és a bezártság a film igazi főszereplője: a táj, mely némán, rezzenéstelenül tűri, szemléli az emberek szenvedését, a bezártság, ami tönkreteszi, felőrli a legígéretesebb kapcsolatokat is. Sorsukhoz odaláncolt emberek, pusztulásra ítélt életformák és kihaló falvak – egy mesterkélt dráma valós elemei. Igaz, kidolgozatlanok a jellemek, elkapkodottak a szituációk, de a részletek már nemességről, kifinomultságról árulkodnak. Ilyen a halálra vert ifjú feleség sírhantjába tűzött papírforgó: egy infantilis élet gyermeki szimbóluma. Az örömből itt csupán ennyi jutott, s ez is csak későn, mert ugyan kinek jutna eszébe játszani vagy akár csak felszabadultan nevetni azon a zord hegytetőn, ahol csak ritkán és félszegen bukkan fel az élet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/11 63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5521