KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/július
KRÓNIKA
• N. N.: César Budapesten
AFRO-AMERIKAI FILM
• Kovács András Bálint: Fekete ügv Amerika külsőben
AMERIKAI FÜGGETLENEK
• Takács Ferenc: Christopher Marlowe és a manierista filmkép II. Edward

• Csáky M. Caliban: Az eltörhetetlen pálca Greenaway, Jarman, Prospero
FORGATÓKÖNYV
• Bereményi Géza: A turné Részletek egy forgatókönyvből
RETROSPEKTÍV
• Molnár Gál Péter: A parvenü katona A filmszínész Stroheim
TELEVÍZÓ
• Dániel Ferenc: A pojáca bütykös lábai Totò a magyar tévében
KÖNYV
• Báron György: Párizs ege alatt Bikácsy Gergely: Bolond Pierrot moziba megy
FESZTIVÁL
• Báron György: Hitler Goebbeisszel frizbizik Mediawave, Győr
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Elemi ösztön
• Békés Pál: Szabad préda
• Turcsányi Sándor: Alvajárók
• Sárközi Dezső: Állj, vagy lő a mamám!
• Turcsányi Sándor: Freddy halála (Az utolsó rémálom)
• Hajnal Csilla: Szombat esti frász
• Koltai Ágnes: Gáláns dámák

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Blanche, a bosszúálló angyal

Csillag Márton

 

Amikor a francia mozi bessonista-popkornista irányzata az 1952-es Királylány a feleségem (Fanfan la tulipe) újraforgatásával rátette kezét a kardozós-sikálós (értsd: szobalány takarítás közben vív) kalandfilm zsánerére, egy pillanatig úgy tűnt, hogy az amerikanizált gall filmipar minden látványos műfajt magáévá tett. De ez a pillanat nem tartott sokáig, mert Blanche, a bosszúálló angyal, a sebesen vágtázó lófogú lány, nemcsak a romlott Mazarin bíborostól vette vissza a nép és a király járandóságát, hanem Luc Bessontól és cimboráitól is. Bernie Bonvoisin hősnője összvadnyugati jelenség a középkori Franciaországban: ő a fogadós lánya, a vakmerő bandavezér, a romlott virágszál, sőt, a legyilkolt arisztokrata család egyetlen túlélője is. Nyáltól fröcsögő mondatait fülledt blues-akkordok szakítják meg, amikor harcba indul az amerikai gyarmatok „ördögpor” nevű adományát élvező bíboros ellen. Ha a Limonádé Joe dekonstruálta a western műfaját, akkor a Blanche kegyetlenül destruálja azt: középkorba teleportált pisztolyhőse, narkós udvartartása, KKK halálosztaga és bermudanadrágos drogbárója mintha egy évismétlő gimnazista agyából pattantak volna ki. A szabályos kalandfilm-dramaturgiát és évtizedes térszervezési hagyományokat követő film néhol annyira morbid- kosztümös, hogy maga Greenaway is megirigyelhetné, pedig Bonvoisin nem tör művészi babérokra – vagy ha igen, akkor jól leplezi igyekezetét. Régi vágású kardozásokkal és pergő szópárbajokkal zsúfolt misztériumjátékot látunk, a legbugyutább és legszórakoztatóbb fajtából. A francia film – ahogy a narkósokra mondani szokás – most rúg saját anyja sírjába.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/08 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2287