KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/június
POSTA
• Ács Miklós: Kedves Filmvilág!

• Dániel Ferenc: Mister Úriember A Hitchcock-kennel
SOROZATGYILKOSOK
• Varga Zoltán: Rémület-kommersz A pszichológus szemével

• Bikácsy Gergely: Zazie, a kívülálló Louis Malle lidércfényei
• Ardai Zoltán: Sweet Movie Niagara kanális
• Fábry Sándor: Ödi-papi A hús
1895–1995
• Schubert Gusztáv: Lassított lónézés Székely Bertalan, az ősfilmes
• Beke László: 16 kocka igazság
• Székely Bertalan: A mozgás hogyan látszik?

• Lajta Gábor: A film újra meg újra A moziról beszél: El Kazovszkij
MAGYAR FILM
• Ozsda Erika: Főiskolai legenda Tanítványok Szőllősy Éváról
ANIMÁCIÓ
• Antal István: Donald kacsa magyar hangja Beszélgetés Michael Alexander Mehlmann-nal
KRITIKA
• Marton László Távolodó: Rock-bizarr David Bowie és a marsbéli pókok
• Hegyi Gyula: Magyar mártírium Lefegyverzett ellenséges erők I–II.; Magyar nők a Gulágon I.
• Békés Pál: A pinty hallgat A csalás gyönyöre
KÖNYV
• Ardai Zoltán: Hirsch Tibor: Bosun! Greenaway-jegyzetek
• Kelemen Sándor: Berkes Ildikó: Kurosawa Akira
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: My Girl (Az első szerelem)
• Hegyi Gyula: Grand Canyon
• Koltai Ágnes: Az Oroszország Ház
• Mattesz Mónika: Őrült szafari
• Turcsányi Sándor: Coming out
• Sárközi Dezső: Tini nindzsa teknőcök II.
• Asbóth Emil: A prosti

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Pál, Krisztus apostola

Gelencsér Gábor

Paul, Apostle of Christ – amerikai, 2018. Rendezte: Andrew Hyatt. Szereplők: Jim Caviezel, James Faulkner. Forgalmazó: Gamma Home Entertainment. 108 perc.

 

Ha az egy snittre jutó lassítások, barokkosan beverő fények és/vagy lobogó mécsesek száma meghaladja a mindenkori filmtörténeti átlagot, nagy valószínűséggel Jézus-filmet látunk, annak is „cinema pauperum” változatát, vagyis a szegények filmbibliáját, népszerűsítő képeskönyvet. Nincs is ezzel baj, szükség van az ilyen típusú filmekre, amelyek talán legismertebb változata Franco Zeffirelli monumentális vállalkozása, A názáreti Jézus. Baj akkor van, ha egyrészt a fent felsorolt stílusjegyek hatásvadász módon halmozódnak, másrészt az alkotók túl akarnak lépni a képeskönyv-funkción, ám szándékuk sikertelen marad. A nagyot mondás közhelyes megoldása már joggal vívhatja ki maga ellen a gúnyos indulatot.

Andrew Hyatt filmje címe szerint Pálról szól, noha főszereplője az apostolt római börtönében felkereső Lukács, az egyik evangélium és a Pál működését is megörökítő Apostolok cselekedetei szerzője. A valódi főszereplő persze Jézus, akinek a nevében új hitükért küzdenek követői, az aktuális történet antagonistája pedig az őskeresztényeket üldöző, Pált kivégeztető Néró. Ők nem jelennek meg a cselekményben, Lukács és Pál kettőse pedig érdekes dramaturgiai helyzetet teremt, amelynek éppen annyi történeti alapja van, amennyiből már el lehet indulni a fikcióalkotás útján, akár a történelmi korszak, akár a keresztény teológia szellemében. Ebben azonban ki is merül a Pál, Krisztus apostola érdeme; ami az izgalmas alaphelyzetből kibomlik (miként lehet a fogságban, a teljes reménytelenségből befejezni a kereszténységet világvallássá avató missziós munkát), az nem lesz sem izgalmas történelmi kalandfilm, mint mondjuk a Ben Hur, sem a kereszténység tanítását akár provokatív, ám mégis elgondolkodtató módon értelmező alkotás, mint például Scorsese Krisztus utolsó megkísértése című filmje, benne Pál egyetlen, néhány perces jelenetével, amelybe több szellem szorul, mint jelen produkció egészébe.

A kísértés itt nem a hitből, hanem a giccsből fakad; a kísértő pedig nem a Sátán – hanem Mel Gibson, s az ő passiója, amelynek szellemét, nyilván nem véletlenül, a Lukácsot alakító Jim Caviezel közvetlenül is megidézi. Gibson azonban legalább a maga tévútján radikális, ám Hyattről ez sem mondható el. Amikor Lukács felkeresi az idős Pált börtöne mélyén, rögtön egy obligát flashbacket várunk, ám az ekkor még elmarad, hogy aztán annál nagyobb erővel induljon be, s idézze fel Pál „fordulását”, azaz az apostol „back storyját”. S a flashbackek mintha (f)elszabadítanák a „spiritualizmus” képi közhelyeit, egészen az utolsó snittig, amikor a már lefejezett Pál néz szembe a kamerával, a túlvilági ellenbeállításban pedig egykori üldözöttjei mosolyognak vissza rá, sőt, a távolból még Jézus is felé fordítja tekintetét – lassítva. A giccsre a koronát azonban a fontoskodó záróinzert teszi fel: „Ezt a filmet mindazokért ajánljuk, akik a hitükért üldöztetést szenvedtek.”

Extrák: Kimaradt jelenetek, werkfilm.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/09 62-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13806