KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/május
KRÓNIKA
• Pörös Géza: Tadeusz Lomnicki
• Zalán Vince: A mi nesztorunk
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Lidérces városok Berlin

• Takács Ferenc: Az igazság paranoiája JFK
RETROSPEKTÍV
• Báron György: Választások és vonzások Eric Rohmer filmjei
MAGYAR FILM
• Kovács András Bálint: A Sárkány utcánál nincs ravaszabb Beszélgetés a civil filmről
• Simándi Júlia: Mentse, aki tudja, a régi filmeket Beszélgetés Tóth Jánossal és Gyürey Verával
• Nemeskürty István: Atlantisz megmentett darabja Az obsitos; A falu rossza
TELEVÍZÓ
• György Péter: A Nyugat kapujában Össztűz; Friderikusz-show
• Balassa Péter: Arab hómezők Közjáték
KRITIKA
• Almási Miklós: Fortinbras nem jön Hamlet
• Hirsch Tibor: Csillagok háborúja A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire
• Koltai Ágnes: Népi szmoking Vörörs vurstli
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Sülve-főve Cinkekirály; Sellő félig a habokból; Sülve-főve
• Koltai Ágnes: Ay Carmela
• Turcsányi Sándor: Neon City
• Békés Pál: Az utolsó cserkész
• Sárközi Dezső: Űrszekerek VI.
• Sneé Péter: Felhők közül a nap
• Tamás Amaryllis: Beethoven
ELLENFÉNY
• Molnár Gál Péter: Hollywoodi pizza

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Lautrec

Tamás Amaryllis

 

Roger Planchon színházi rendező élvezetes, lendületes, hóbortos filmmel adózik a lautreci sorsnak: fittyet hányva sznobizmusra, lila művészieskedésre. Az életörömre és az élmények bő áradására koncentrál, amikor bemutatja a vérrokonok nászából született tragikomikus bohém, piktor-fenomén földi pályájának 37 esztendejét. Minden pátosz nélkül teszi ezt Régis Royer is. Végigjárja–bicegi–táncolja–repüli–kajánkodja a Golgotájához vezető utat, hűen a lautreci önmeghatározáshoz: „pusztán lábjegyzet kíván lenni a festészet történetében”. Sosem volt kalandként tekint az élet lehetőségére, s ebben nemesi származású szülei – felülemelkedve jón és rosszon – törhetetlen kitartással támogatják.

Lautrec saját természetes megérzéseit követi – cselekedeteiben, gondolatainak zabolázhatatlanságában. Gigantikus teremtőképessége: szanaszét sugárzó, játékos energiatenger. Épp akkor jut el a létezés szent dimenzióihoz, a szeretethez, az együttérzéshez és a közösség vállalásához, amikor túllép a kultúrák által rá testált parancsokon és tiltásokon. Része a világnak, ahogy a világ is része személyének – ennyi az életfilozófiája. A becsületesen józan curriculum vitae pedig így hangzik: „A művészethez nem kell pátosz. A mindennapi kegyetlenség is elég...”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/02 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2848