KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/május
KRÓNIKA
• Pörös Géza: Tadeusz Lomnicki
• Zalán Vince: A mi nesztorunk
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Lidérces városok Berlin

• Takács Ferenc: Az igazság paranoiája JFK
RETROSPEKTÍV
• Báron György: Választások és vonzások Eric Rohmer filmjei
MAGYAR FILM
• Kovács András Bálint: A Sárkány utcánál nincs ravaszabb Beszélgetés a civil filmről
• Simándi Júlia: Mentse, aki tudja, a régi filmeket Beszélgetés Tóth Jánossal és Gyürey Verával
• Nemeskürty István: Atlantisz megmentett darabja Az obsitos; A falu rossza
TELEVÍZÓ
• György Péter: A Nyugat kapujában Össztűz; Friderikusz-show
• Balassa Péter: Arab hómezők Közjáték
KRITIKA
• Almási Miklós: Fortinbras nem jön Hamlet
• Hirsch Tibor: Csillagok háborúja A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire
• Koltai Ágnes: Népi szmoking Vörörs vurstli
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Sülve-főve Cinkekirály; Sellő félig a habokból; Sülve-főve
• Koltai Ágnes: Ay Carmela
• Turcsányi Sándor: Neon City
• Békés Pál: Az utolsó cserkész
• Sárközi Dezső: Űrszekerek VI.
• Sneé Péter: Felhők közül a nap
• Tamás Amaryllis: Beethoven
ELLENFÉNY
• Molnár Gál Péter: Hollywoodi pizza

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Orosz bárka

Korcsog Balázs

 

Az Európai Unió keleti bővítésének előestéjén a híres orosz rendező, Alekszander Szokurov mintha keserű és rezignált búcsút mondana Európának: „Isten veled, Európa!” – szól a narrátor egyik utolsó, a film kulcsának tekinthető mondata. A bővítéssel ugyanis ismét felvetődik az orosz civilizáció mindenkori nagy dilemmája: az európaiság vagy nem európaiság kérdése, az Európához tartozás vagy távolmaradás problémája. Oroszország legújabb sérelme, hogy Európa most sem engedi, hogy az oroszok egy csónakban evezzenek vele. Ezért van szüksége az oroszoknak egy másik, külön „orosz bárkára”. (Szokurovról és filmjeiről a Filmvilág 2003/3. számában Szilágyi Ákos írt tanulmányt Halálpanoptikum – Szokurov, a nekrorealista címmel.)

Szokurov egyetlen hosszú beállításban járja végig az Ermitázs palota termeit és az orosz történelmet. A világhírű szentpétervári múzeumba két látogató érkezik: egy látható és egy láthatatlan. Utóbbi a film orosz utazója, egy orosz hang, a film láthatatlan narrátora (a film minden beállítása szubjektív nézőpontú, a szubjektív kamera mindvégig az orosz látogató szemszögéből mutatja a dolgokat, objektív kameratekintet nincs is a filmben), a látható látogató, a film tényleges főszereplője pedig egy idegen, pontosabban az Idegen: egy európai. Csak annyit tudunk meg róla, hogy francia diplomata volt a napóleoni háborúkat lezáró bécsi kongresszus idején. Az Ermitázs különböző termeiben a cári család élete elevenedik meg, nagyszabású kosztümös fogadások és báljelenetek formájában. A film végén, a báli tömeg elvonulásakor az európai idegentől s szimbolikusan magától Európától búcsúzik a láthatatlan orosz utazó: „Isten veled, Európa! (...) Nekünk az a sorsunk, hogy örökké hajózzunk.”

A kérdés már csak az, hogy lehet-e az orosz bárkából Noé bárkája, vagyis hogy lehet-e Oroszország hajója Európa (vagy az egész világ) majdani megújulásának, egy új Európa, egy új világ kezdetének kiindulópontja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/02 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1782