|
|
|
Láttuk mégA szabadság ösvényeinFáber András
Bizonyos szavaknak egyes kultúrkörökben szinte kultikus mögöttes tartalmuk van. Auschwitz, Katyn, Újvidék: e földrajzi nevek hallatán sokunkban széleskörű történelmi ismeretek és mély személyes érzelmek elevenednek fel. Megannyi mérföldkő (ide illő képzettársítással: sírkő) a gyilkos erőszak vértől iszamos országútja mentén. De mi mozdul meg bennünk, ha ezt a szót halljuk: Rangoon? Az olvasottabbakban legfeljebb némi P. Howard-reminiszcencia. Hát még, ha ezt: Mianmar? Kedélyeskedő tévé-vetélkedők döntő kérdése lehetne bugyirózsaszín díszletek között, s a szerencsés nyertes már iszkolhatna is hazafelé a főszponzor által nagylelkűen felajánlott túlélő-készlettel. Pedig mintegy negyvenötmillió ember él (nyomorog, vegetál) ebben a számunkra teljesen ismeretlen délkelet-ázsiai országban (az egykori Burmában), ahol az Excalibur és más jelentős filmek világhírű alkotója, John Boorman legújabb filmje játszódik.
A német irodalomtudományból terjed el az Erziehungsroman, vagyis a nevelődési regény fogalma. Nem nehéz felismerni, hogy A szabadság ösvényein (Rangoon) egy terjedőben lévő filmtípusba illeszkedik (vö. Eltűntnek nyilvánítva; Gyilkos mezők stb.), melyek közös receptje a következő: végy egy kissé naiv, derék és becsületes amerikai állampolgárt, és helyezd egy egzotikus országba, ahol zavargások vannak. Az átélt (nagyrészt szörnyű) kalandok során, melyeket némi szerencsével sikerül megúsznia, veszít ugyan naivitásából, de még derekabb és még becsületesebb ember válik belőle, a szegények és elesettek oltalmazója, ügyük védelmezője. Nos, ebben az Erziehungsfilmben a nevelődő hősnő egy szimpatikus amerikai orvosnő, aki férje és kisfia erőszakos halálát felejteni utazik az említett távoli országba. 1988-ban vagyunk. Az állam és a hadsereg kíméletlen terrorral igyekszik elfojtani a növekvő elégedetlenséget. Egy karizmatikus nő, Aunk San Suu Kyi szervezi a tüntetéseket, az ellenállást. (Nem árt, ha tudjuk, hogy az ország államformája: egypárt-rendszerű szocialista köztársaság, s hogy Aung San Suu Kyi-t 1991-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki.) A doktornő egy helybéli, botcsinálta idegenvezető révén (aki – mint időközben megtudjuk róla – az egyetemről erőszakkal eltávolított tanár, buddhista szellemi vezető) az üldözöttek közé keveredik. Fokozatosan „involválódik”, kigyógyul apátiájából, s a film végére (a hosszú menekülés izgalmasan fényképezett képsorai után, immár a határ túloldalán, Thaiföldön, amely a menekültek számára nem a szexturizmus és az ópiumbarlangok, hanem az ígéret földje) felébred benne az emberi szolidaritás érzése: hozzálát bekötözni a sebesülteket. („Orvos vagyok, mit segíthetek?”)
Addig is, amíg elkészül az első amerikai „nevelődési film” a természeti szépségekben gazdag, amúgy azonban rommá lőtt és etnikailag alaposan megtisztogatott Boszniáról (úgyhogy aki az iszlám fundamentalizmusról akar filmet készíteni, annak valószínűleg messzebbre kell majd utaznia), újabb túlélőkészleteket sorsolunk ki a tévé-vetélkedők azon nézői számára, akik hibátlan angolsággal ki tudják mondani ezt a szót: Srebrenica.
Tanulság: az egzotikum nem feltétlenül jár karöltve az árnyalt ábrázolással.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1082 átlag: 5.43 |
 |
|
|
|
