|
|
|
Láttuk mégGalileo GalileiRóna-Tas Ákos
Losey Brecht Galilei élete című drámáját filmezte le, 27 évvel azután, hogy ezt a darabot a szerző segítségével színre vitte Amerikáiban. Brecht művében úgy interpretálja az ismert történetet, hogy közben szószéket csinál a színpadból, vállalva annak magyarázó, prédikáló jellegét is. Nem titkolja azt sem, hogy a dráma kora ismereteinek belevetítése egy múltbeli helyzetbe, hiszen itt még a kofák is tudják, hogy a napfoltok történelem-filozófiailag összefüggenek a szabadsággal. S hogy mindez ne legyen manipulatív agitáció, Brecht állandóan kilép a játékból, hol egy songgal, hol feliratokkal, hol durva anakronizmusokkal megzavar bennünket, hogy felszabadulva az élmény bűvöletéből önállóan végiggondolhassuk azt, ami a színpadon folyik. A darab minden eleme ennek a jegyében szerveződik meg, és pontosan ez a szuverén gondolkodás a darab témája is.
Egy film – egy színdarabbal ellentétben – lejátszott mérkőzés. Másfajta feszültségekkel dolgozik, mint a színház, ahol minden a szemünk előtt dől el, a nézők és a színészek együttes, személyes jelenlétében. Ha a moziban csak azt látjuk, amit a színházban, az utóbbi atmoszférájának híján a nézőt hamar hatalmába keríti az unalom. Ha a tetejében még folyton ki is zökkentik az élményfolyamatból, a film kevesek intellektuális játékává válhat. Losey ezt nem akarja, és úgy igyekszik ezt a nehézséget megoldani, hogy a brechti stilizálás helyett realisztikussá próbálja tenni a darabot. A hangsúlyt Galilei emberi alakjára teszi (ezért a cím – az eredeti –: Galileo), akit Topol kiváló képességekkel igyekszik megformálni. Minél életszerűbb azonban a hős, annál zavaróbb, hogy igazi ellenfele csak az egyházi hatalom úgy „általában”. Losey megpróbál mindent életszerűvé tenni, azonban minden csak „-szerű” lesz, olyan, mintha. A figurák mintha emberek lennének, kinézetükben mintha itáliai festők vásznairól öltözködtek volna, a díszlet pedig iparkodik a korabeli Velence és Firenze illúzióját kelteni – egy színpadnyi műteremben. A darab azonban szívósan ellenáll ennek a felfogásmódnak. Így például teljesen érthetetlenné válik az, hogy a tanítványok miért várják oly epedve, hogy szeretett mesterük öngyilkos kijelentést tegyen az inkvizíció előtt; a rendezés ugyanis egy emberi kapcsolatot akar bemutatni ott, ahol a szereplők csak vitatkoznak.
Brecht intellektualizmusát naturalizmussal és vásári látványosságokkal ellenpontozza. Losey mintha elfeledkezett volna arról, hogy ha valaki a színpadon pisál, az látványosság, ha filmen, csak könnyít magán. Nem tud megbirkózni Brecht szószékével a vásznon, a gyülekezet a nézőtéren meg csak az óráját nézi.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1013 átlag: 5.46 |
 |
|
|
|
