KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/április
KRÓNIKA
• Ragályi Elemér: Szabó Árpád
FILMSZEMLE
• Bikácsy Gergely: Tisztelt hullaház! Halálutak és hajnalok
• Bérczes László: Amatőrök vagyunk mindahányan Európa Kemping; Éljen anyád!
• Székely Gabriella: Új magyar kemping Beszélgetés Simó Sándorral
• Turcsányi Sándor: Egyéb nyelvjárások BBS

• Forgách András: Visszapiszkolódás gyönyörűbe A Pont Neuf szerelmesei
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: A palotaforradalmár Kék Duna keringő
• Békés Pál: Hazafelé, felúton Édes Emma, drága Böbe (Vázlatok, aktok)
• György Péter: Titok nélküli titkok A nyaraló
FOLYTATÁSOS TÖRTÉNELEM
• Szilágyi Ákos: Forradalmi végződések, 1989–1991 Folytatásos történelem (3.)
KRITIKA
• Forgách András: Finom horzsolások V. Henrik-adaptációk
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Cape Fear – A Rettegés Foka
• Békés Pál: Hook
• Asbóth Emil: Fiúk, ki jön az ágyamba?
• Turcsányi Sándor: Négykezes géppisztolyra
• Hegyi Gyula: Huncutka
• Tamás Amaryllis: Törnek a kromoszómák
OLVASTUK
• Wisinger István: Mítoszok harca A JFK amerikai sajtóvisszhangja
HÁTTÉR
• Richter Rolf: Kelet-Európa, nulla év Berlin
• Pošová Kateřina: Kelet-Európa, nulla év Prága
• Rubanova Irina: Kelet-Európa, nulla év Moszkva
• Pethő Ágnes: Kelet-Európa, nulla év Bukarest

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Számokba fojtva

Koltai Ágnes

 

Meghalni egy Dufy-képben vagy egy Velazquez-csendéletben émelyítőén szép – ha a halál önkéntes. De ha meghívták: taszítóan ocsmány. A lágy színek, a meleg mélybarnák, a viharos hullámok a festményen megnyugtatóan távoliak és csendesek, ám a filmvásznon borzongatóan közeliek és érdesek. A hideg és a meleg, a finom pasztell és a sprőd sötét – ez Peter Greenaway világa. A szélsőségek nyughatatlan otthona.

Greenaway, aki oly bőkezűen emeli be a festészetet filmjeibe – hálás anyag kezében Vermeer, Hooch, Hals, a holland csendéletek –, mintha felszabadítaná több száz esztendő képekben elmondott, rejtett erőszakát. Greenaway nem úgy festői rendező, mint könnyű látványra áhítozó társai, akik idézetként használják Dürert vagy Dufyt. Greenaway a látens vágyat, agresszivitást, a moccanatlan érzelmeket fejti ki a festményekből, miközben – szinte minden filmjében – ugyanazt a történetet meséli: a kultúra, vagyis mindaz a lé-ha hívság, amit az emberiség kultúrának tekint, évszázadok óta ugyanazt a szörnyűséges kört rója. Rohad minden; szépen vagy rútan, egyre megy, s vele rohadunk mi is, oktondi emberek. Férfiak és nők, potrohosak és szép mosolyúak, szelídek és erőszakosak, tépik egymást. Játékból és kéjből, hogy megédesítsék a romlás végóráit.

Ebben a lefojtott, képekkel bezárt világban egyszerre fennkölten és közönségesen ostobán elmélkednek, fecsegnek az élet nagyreményű és kisszerűén csacska dolgairól, a halhatatlansággal kacérkodó hősök. Olykor hátborzongatóan kegyetlenül ölnek a szavakkal. Őrjöngve, ahogy a zúgó tenger nyeli el fuldokló áldozatait.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/04 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4096