|
|
|
Láttuk mégChipkatonákHirsch Tibor
Annak éppenséggel ideje volt, hogy egy film végre kinevettesse nemcsak a rettenthetetlen amerikai kommandósokat, hanem mindenféle apróságot, ami mozgóképi kliséként még évtizedekkel ezelőtt hozzájuk rendeltetett. A tökéletes parancsnokot, aki vasfegyelmet követel, de minden katonáját saját fiának tekinti, a keménykötésű férfiak vad humorát, bajtársiasságát, a specialisták szemérmes büszkeségét saját külön szerepükre az akcióban, egyáltalán ezt az egész „action-mission” központú mácsó-univerzumot, melyben „csapásokat adunk és kapunk”, terepszínben és besározott képpel, kopaszon, borostásan, akárhogy.
A kinevettetés tiszteletreméltó küldetése (actionje és missionje) ezúttal gyerekfilmre lett bízva, és a paródiaszempontból hatásos trükk éppen csak annyi benne, hogy a fent említett kliségesztusokat, klisé-pózokat gyerekjátékok – néhány arasznyi magas baba-katonák – produkálják. Az ő hasukban a parányi chip-vezérelt hangszórók addig hajtogatták az életszerűen hangzó katonás közhelyeket, amíg „úgy maradtak”. Vagyis, éppen ellenkezőleg, nem maradtak úgy: beléjük, élettelen játékokba, élet, plusz rosszindulatú intelligencia költözött. Joe Dante filmje csupán annyiról szól, hogy tárgyak és emberek mi mindent tudnak alakítani együtt, a trükk- és effekt-tudomány 1998-as állása szerint, ha összehozzák őket a Nagy Komputer kép-preparációs boszorkánykonyhájában.
El kell ismerni: nem keveset. A baba-kommandós mesét egyébként majdnem ugyanaz a gyerek-közönség fogja nézni, aki az igazi kommandós filmnek is barátja. Ennyiben a Chipkatonák marketing-kísérletként is felfogható: mennyire lesz majd kelendő a Chip-film baba-szereplője a játékboltban, aki, bár eredeti, és nem kicsinyített változat viszont saját magából csinált a filmben bohócot? Mennyire lesz kellendőbb így, mint az a plasztik G. I. Joe, aki ugyanilyen, ugyanekkora, de a hús-vér ős-minta szellemében halálosan komolyan veszi magát...
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1690 átlag: 5.28 |
 |
|
|
|
