Kritika

Couch Surf

Variációk kanapéra

Huber Zoltán

Dyga Zsombor humoros és groteszk etűdjeit Freud Zsigmond és Woody Allen kedvenc bútordarabja ihlette.

A kanapé igen érdekes bútordarab. Nemcsak a nappalink, de az életünk fontos kelléke, ülő- és fekvőhely, a kényelmes beszélgetések és kényelmetlen éjszakák észrevétlen kísérője. A főnév konkrét, elsődleges értelméhez az idők folyamán számtalan asszociáció tapadt. A szó az otthonosság és az otthontalanság érzését ugyanúgy felidézheti bennünk, mint a nagy megmérettetések előtti várakozások, a veszekedések utáni különalvások vagy épp a terápiás feltárulkozások fontos perceit. Sőt, a kanapé egy divatos kifejezés részeként mostanság újabb jelentésréteggel gazdagodik, az alternatív utazási lehetőségként divatba jött couch surfing ugyanis már a hozzá kapcsolódó életmód szinonimájaként is működik. Ha jobban belegondolunk, a kanapéról kanapéra vándorló, mások életébe bepillantó átutazó, illetve a saját figuráit tanulmányozó, újabb és újabb mozikat forgató filmes között nem is olyan nagyok a különbségek.

Dyga Zsombor és alkotótársai kitűnő érzékkel választottak címet és vezérfonalat, mikor szkeccsfilmjük ötletforrásaként, dramaturgiai segédeszközeként és összekötő motívumaként egyaránt a kanapét használják. A Couch Surf tíz epizódja hétköznapi figurákat mutat be, akik az ismerős berendezési tárgyon ülve, egymással beszélgetve keverednek furábbnál furább helyzetekbe. Kezdetben csak sodródnak az árral és nem igazán értik az eseményeket, majd ha csak egy pillanatra is, de kénytelenek szembenézni a saját illúzióikkal, illetve önmagukkal. Hol finoman elrajzolt, hol kifejezetten groteszk szituációk bontakoznak ki, humoros fordulatokkal és pimasz csattanókkal fűszerezve. Nem társadalmi metszet és nem is nemzedéki portré születik, a hangsúly a játékosságon és a koncepció variációs lehetőségein van, az alkotók a kanapéhoz kapcsolható fontosabb jelentéstársításokra fókuszálnak.

Dyga Zsombor üde színfoltja a hazai filmes palettának. Imádott műfajait és kedvenc előképeit képes jótékonyan továbbgondolni és minden erőlködés nélkül átültetni a számunkra is ismerős környezetekbe. Az író-rendező szimpatikus elhivatottságát szerencsére a finanszírozási problémák sem befolyásolják, a kisebb költségvetés és a magas színvonal nála nem egymást kizáró tényezők. Az Uno apokaliptikus rövidfilmje, a Tesó békásmegyeri „indie-vígjátéka” és a Kész cirkusz lakóparki akcióvígjátéka után a Köntörfalak rafináltan egymásba fűzte a romantikus komédiák, a bosszúmozik, a háztáji thrillerek és a kamaradrámák elemeit és elbeszélői megoldásait. A Couch Surf különálló epizódjai újabb zsánerkalandozásokra adnak lehetőséget, a fő iránymutatást Woody Allen és követői biztosítják, míg sorvezetőül a hétköznapok jobban-rosszabbul palástolt szorongásai szolgálnak.

Az epizodikus szerkesztésmód nagy előnye, hogy az ötletek egymástól függetlenül is kibonthatóak, nincs feltétlenül szükség komolyabb elbeszélői kapcsolódásokra. A párkapcsolati zűrök mellé nyugodtan illeszthető morbid mini-krimi vagy frappáns horror parafrázis, a mai magyar közállapotokat kifigurázó, orwelli abszurd és egy „pokoli” parabola békésen megférnek egymás mellett. Bár a történetek színvonala némileg ingadozó, a fanyar humor, a közvetlenebb hangulatok és a tetszetős képi világ jótékony összhangot eredményeznek. Az egyes felvonások között talán nem ártott volna némi áthallást és feszesebb tematikai egységet biztosítani, a film felépítése mégis működik. A szkeccs-forma legnagyobb erőssége ez esetben talán az lesz, hogy tulajdonképp mindenki főszerepet játszik, a színészek így egyértelműen brillírozhatnak.

Dyga magabiztosan, tetszetős stílusban mesél, szépen visszatartja a kulcsfontosságú információkat és jó tempóban tárja elénk a történeteket. A karakterek és a párbeszédek életszerűek, a helyszínek ezúttal is remekül mutatnak a vásznon, a teremtett atmoszférák mégsem tűnnek mesterkélteknek. A magyar közönségfilmet gyakran éri az a vád, hogy bántóan izzadságszagúan, erőltetetten próbál lazának tűnni. A Couch Surf ékesen bizonyítja, hogy a könnyedebb, játékosabb forma és az igényesség remekül kiegészíthetik egymást. Egy fesztelen komédia nem törvényszerűen lapos vagy ötlettelen – még akkor sem, ha a film ihletője egy egyszerűnek tűnő bútordarab, mondjuk épp egy kanapé volt.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2014/03 52-52. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11831

Cikk értékelése:

szavazat: 484 átlag: 5.37