KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/február
KRÓNIKA
• N. N.: Joe Pasternak Magyar producer Hollywoodban
• Molnár Gál Péter: Kinski
MAGYAR MŰHELY
• Grunwalsky Ferenc: A barlanglakók élete Képeink története
• Báron György: Sok cinkos van szerte a világon Beszélgetés Konrád Györggyel és Makk Károllyal
• Szomjas György: Roncsfilm Forgatókönyv-részlet
GREENAWAY
• Balassa Péter: Prospero lapozgat és vonul
TELEVÍZÓ
• Molnár Gál Péter: Helmer Nóra Hollywoodba megy Greta Garbo
• György Péter: Finom kardigánok Twin Peaks (I-VIII.)
KRITIKA
• Spiró György: Illúziók fogytán A hold hangja
• Márton László: A történelem elvonul Könyörtelen idők
• Békés Pál: Na most mi van? Zsötem

• Kéri László: Pipacsok a fóliában Mi történt velük?
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: A hercegnő és a kobold
• Boros József: Szerelmes szívek
• Békés Pál: Visszakézből
• Turcsányi Sándor: Krumplirózsa
• Koltai Ágnes: Meghalsz újra
• Nagy Gergely: Marhakonzerv akció
ELLENFÉNY
• Kovács András Bálint: A legszomorúbb tévéműsor

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Grindhouse

Tobe Hooper: Élve elfogyasztva

Orosdy Dániel

Eaten Alive, 1976

 

„My name is Buck, and I’m here to fuck.” – ez az örökérvényű gondolat nem a Kill Billben hangzott el először, hanem Tobe Hooper második horrorfilmjében, Robert Englund szájából. Hooper akkor Tarantinóhoz hasonlóan gondolkodott („ami egyszer működött, működni fog másodszor is”), csak éppen a kivitelezéshez nem volt elég tehetsége. A vendégeit és szeretőit házi krokodiljával megetető redneck derűs története pedig távolról sem olyan erős helyi legenda, mint Ed Gein kannibalizmussal és családi melegséggel átitatott meséje néhány évvel korábbról. (Egyelőre a vendéglátós Joe Ball sorozatgyilkos volta is bizonyításra vár.)

Ez a felemás, túlstilizált képi világú film igazi „ragadóskópiájú”, gátlástalanul hatásvadász grindhouse movie: a stáblista után 1-2 perccel Buck már szodómiára akar kényszeríteni egy lányt, akit kisvártatva megöl és krokodiljának dob a grizzlyorgánumú Judd (Neville Brand). Ami ezután, nagyjából 90 percen át (illetve egyetlen este!) történik, teljesen esetleges és logikátlan, viszont mindent felvonultat, ami érdekelhet egy olcsó moziba beülő nézőt: akadnak itt tükör előtt vetkőző nők, kukorékoló patkányok, bizarr mellékszereplők, szakajtónyi szex, nyilaskeresztet és USA-zászlót kiaggató pszichopata, borzalmas countryzene, emberevő haszonállat (avagy a fából faragott krokodil), kocsmai kakaskodás, niggerezés, és persze sok-sok vér.

Hooper első stúdióban forgatott horrorja, az öregedő sztárokat és Oscar-jelölt karakterszínészeket felvonultató Élve elfogyasztva egyértelműen bizonyítja, milyen mázlija volt a rendezőnek a Texasi láncfűrészes mészárlás idején az alacsony költségvetéssel, eredeti helyszínekkel és amatőr szereplőkkel: a vászonra érve ezek a hiányosságok erénnyé nemesültek, már-már művészfilmmé avatva az alkotást. A második, „krokodilos” film távolról sem rossz, de igazán „hazai pályán”, az exploitation mezőnyben fut jól. Leköti, sőt, intenzitásával és túlzásaival szinte hipnotizálja a nézőt, ami komoly érdem. A New York-i Modern Művészetek Múzeuma nem fog lecsapni Tobe Hooper első (és legjobb) hüllős filmjére, annyi szent, az emlékezetes kommersz roncsfilmek között viszont az élmezőnyben a helye.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/09 29. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9680