KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/február
KRÓNIKA
• N. N.: Joe Pasternak Magyar producer Hollywoodban
• Molnár Gál Péter: Kinski
MAGYAR MŰHELY
• Grunwalsky Ferenc: A barlanglakók élete Képeink története
• Báron György: Sok cinkos van szerte a világon Beszélgetés Konrád Györggyel és Makk Károllyal
• Szomjas György: Roncsfilm Forgatókönyv-részlet
GREENAWAY
• Balassa Péter: Prospero lapozgat és vonul
TELEVÍZÓ
• Molnár Gál Péter: Helmer Nóra Hollywoodba megy Greta Garbo
• György Péter: Finom kardigánok Twin Peaks (I-VIII.)
KRITIKA
• Spiró György: Illúziók fogytán A hold hangja
• Márton László: A történelem elvonul Könyörtelen idők
• Békés Pál: Na most mi van? Zsötem

• Kéri László: Pipacsok a fóliában Mi történt velük?
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: A hercegnő és a kobold
• Boros József: Szerelmes szívek
• Békés Pál: Visszakézből
• Turcsányi Sándor: Krumplirózsa
• Koltai Ágnes: Meghalsz újra
• Nagy Gergely: Marhakonzerv akció
ELLENFÉNY
• Kovács András Bálint: A legszomorúbb tévéműsor

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Sztrájktól megbénítva

Sajóhelyi Gábor

Az ausztrál filmgyártásnak kevés értéke jutott el eddig hozzánk. Nálunk is a Mad Max szadizmusa és a Krokodil Dundee naiv civilizációkritikája a legkelendőbb ausztrál importcikk. Richard Lowenstein filmje még ilyesfajta kétes értékkel sem bír, céljában és megvalósításában egyaránt zavaros.

Pedig a jó szándék vitathatatlan. Lowenstein az 1937-es korumburrai bányászsztrájk történetét idézi fel. De hogyan? A szakszervezeti ülés folytatólagosan rámontírozódik az Üdvhadsereg bősz zsoltárénekléseire; a Vörös Zászló című mozgalmi dal (véletlenül vagy szándékosan?) az Oh, Tannenbaum karácsonyi dallamát idézi; a funkcionárius dublini kupiét énekel; a lengyelül gajdoló sztrájktörőt erőszakkal leitatják, s közben szól a „black leg” ballada. A sztrájk leginkább egy kanmuri és egy cserkészdzsembori leverésének látszik. Szatíra esetében ez elfogadható, sőt szükséges és élvezetes, itt azonban érthetetlen és visszataszító.

Hiába szólal meg a film elején és végén a hitelesség érzetét erősítendő az 1937-es sztrájk két még élő vezetője, Wattie és Agnes Doig, a történelem olyasfajta „átstilizálása,” szubjektív átértelmezése folyik itt, mint Forman amerikai filmjeiben (mindenekelőtt a Hairben). A magyar szöveg is „formanizált”: jaj, csak senki meg ne sértődjék a nyelvvédőtől a politikusig! Pedig a bányászok sehol sem beszélnek olyan „irodalmiasan”, mint itt. Bizony a lapáttól kezdve az „oroszokig” sokszor elhangzik az az ominózus angol jelző, amelyet a magyar szinkron szemérmesen félrefordít. A stílusértéken túl jelentést is hordoz; hiba volt elhagyni.

Ez a sablonokkal terhes, minden jelenetében előre kiszámítható film, fiaskó. Még igazi színészi játékkal sem ajándékoz meg minket, nemhogy esztétikai vagy szociológiai felfedezésekkel.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/10 62-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4937