KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/február
KRÓNIKA
• N. N.: Joe Pasternak Magyar producer Hollywoodban
• Molnár Gál Péter: Kinski
MAGYAR MŰHELY
• Grunwalsky Ferenc: A barlanglakók élete Képeink története
• Báron György: Sok cinkos van szerte a világon Beszélgetés Konrád Györggyel és Makk Károllyal
• Szomjas György: Roncsfilm Forgatókönyv-részlet
GREENAWAY
• Balassa Péter: Prospero lapozgat és vonul
TELEVÍZÓ
• Molnár Gál Péter: Helmer Nóra Hollywoodba megy Greta Garbo
• György Péter: Finom kardigánok Twin Peaks (I-VIII.)
KRITIKA
• Spiró György: Illúziók fogytán A hold hangja
• Márton László: A történelem elvonul Könyörtelen idők
• Békés Pál: Na most mi van? Zsötem

• Kéri László: Pipacsok a fóliában Mi történt velük?
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: A hercegnő és a kobold
• Boros József: Szerelmes szívek
• Békés Pál: Visszakézből
• Turcsányi Sándor: Krumplirózsa
• Koltai Ágnes: Meghalsz újra
• Nagy Gergely: Marhakonzerv akció
ELLENFÉNY
• Kovács András Bálint: A legszomorúbb tévéműsor

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ég velünk

Köves Gábor

 

Úgy emlékszem, a Nagy Mókamester a népnek egyszer elmesélte, milyes érzés is volt, amikor egy írországi kocsmában a helybéli lakosság rákezdett a himnuszra – természetszerűleg az írre –, és mindezt akkor és ott, az otthoni (itthoni) hasonló rázendítésekkel ellentétben, nem érezte „vércikinek”, sőt... Mindez azért jutott eszembe, mert Edward Norton, e meglehetősen tehetséges fiatal színész első rendezése – a régiekre kacsingató „rom-kom”-ról (a sci-fi mintájára a romantikus komédia is megkapta a magáét) van szó – ha csak a kuriózumokra érzékeny szemmel is, de olyan közösségeket mutat be, amelyek együttléte, együttünneplése ellentmondásos érzéseket kelthet. Kiszínezettnek, idealizáltnak tűnik a szertartások meghittsége (Norton, a pap egy New York-i katolikus-, Stiller, a rabbi egy New York-i zsidó közösséget vezet), s valószínűleg az is, de bujkál bennem a kisördög, hogy ami nekem ideátról mese és propaganda, az odaát a hovatartozás hétköznapi megnyilvánulása. Könnyen elképzelhető, hogy ha nincs az „akkor és ott”-tényező, a himnuszukra fakadó írekre hasonlóan ferde szemmel nézne a fent említett Mókamester is.

A lényeg: amit Norton filmje bemutat, hamisnak tűnik, meglehet azonban, hogy a szájhúzás helyett jogosabb lenne az irigykedés. Ami pedig a rom-kom-ot illeti: a Norton-hommage rácáfol készítői életkorára. Az Ég velünk súlyos vitamin-hiányban szenved, enerváltságát azonban az utolsó pillanatokban mindig megmenti egy-egy célt ért poén – úgy félóránként egy. A multi-kulti szimbólumává lett New York felhőkarcolóinak, éttermeinek és parkjainak közhelyszerűsége – a magamfajta New York-imádó számára különösen – bántó. A népek nagy olvasztótégelyének lehasznált mikrokozmosza megérett egy filmes-embargóra.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/07 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3003