KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/február
KRÓNIKA
• N. N.: Joe Pasternak Magyar producer Hollywoodban
• Molnár Gál Péter: Kinski
MAGYAR MŰHELY
• Grunwalsky Ferenc: A barlanglakók élete Képeink története
• Báron György: Sok cinkos van szerte a világon Beszélgetés Konrád Györggyel és Makk Károllyal
• Szomjas György: Roncsfilm Forgatókönyv-részlet
GREENAWAY
• Balassa Péter: Prospero lapozgat és vonul
TELEVÍZÓ
• Molnár Gál Péter: Helmer Nóra Hollywoodba megy Greta Garbo
• György Péter: Finom kardigánok Twin Peaks (I-VIII.)
KRITIKA
• Spiró György: Illúziók fogytán A hold hangja
• Márton László: A történelem elvonul Könyörtelen idők
• Békés Pál: Na most mi van? Zsötem

• Kéri László: Pipacsok a fóliában Mi történt velük?
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: A hercegnő és a kobold
• Boros József: Szerelmes szívek
• Békés Pál: Visszakézből
• Turcsányi Sándor: Krumplirózsa
• Koltai Ágnes: Meghalsz újra
• Nagy Gergely: Marhakonzerv akció
ELLENFÉNY
• Kovács András Bálint: A legszomorúbb tévéműsor

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Mitchum és Stewart

Schubert Gusztáv

 

A jó és a csúf. Filmben sohasem találkoztak, nevüket sem igen emlegették együtt, csak most, hogy mohosan kidőltek a képből. Most látszik csak, hogy elválaszthatatlanok voltak, a tiszta lelkű James Stewart és a sötét Robert Mitchum mint súly és ellensúly balanszírozták ki Amerikát. Az egyszerű, derék jenki mögött mindig is ott sompolygott az árnyéka, az erkölcsösség mögül elő-elősandított a bigottság, a jóravaló egyenességből az élettékozló bambaság. Bőrharisnya a budoárban, Bőrharisnya Washingtonban, aki vidékies egyszerűséggel elrendezi férfi és nő, politika és nép összegabalyított dolgait, azért ez a James Stewart-figura elég gyakran tenyérbemászott. Nem mintha a Mitchumra szabott örök jelmez, a nagy gonosz farkas igazibb volna. Figuráit hihetővé nem a szerep teszi, inkább az az összetéveszthetetlenül elrajzolt férfiarc. A „vizenyős véralkat”, ahogy a jelenést egy francia kritikusa aposztrofálja, amint elkeveredik benne a gonoszság sűrű, sötét tintája, ez a Mitchum-bravúr titka. Arcizma se rándult, blazírt képpel nyomozta le Los Angelest vagy gyilkolta végig az Ohio-völgyet, az a pléhpofa mégis drámaibb volt, mint a legtöbb színpadi mestergrimasz. Mintha a derék James Stewartot látnám mögötte, amint szétmállasztja a gonoszság, az unalom, az élet, ez már nem a jenki jótündér vagy ördögfajzat meséje, hanem mindennapos horror, velem, veled is megtörténhet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/08 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1549