KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/január
KRÓNIKA
• Takács Ferenc: Tony Richardson

• Jeles András: Küzdelem Napló
SPIKE LEE
• Turcsányi Sándor: New York fényei
FOLYTATÁSOS TÖRTÉNELEM
• Szilágyi Ákos: Tévé-Borisz és Videó-Misa Folytatásos történelem (2.)
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: A DeMille-örökség Pordenone
ROSSELLINI
• Bikácsy Gergely: Vulkán, jégcsap, könnyek Rossellini és a Stromboli
KRITIKA
• Spiró György: Egy műfaj, ami nincs Száműzöttek
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Rosalie vásárolni megy
• Turcsányi Sándor: Hamis a baba
• Schubert Gusztáv: Kősikoly
• Kovács András Bálint: A Halászkirály legendája
• Hegyi Gyula: Harley Davidson és a Marlboro Man
• Fáber András: Csak egy lövés
• Sneé Péter: Doc Hollywood
• Bíró Péter: Leszámolás Kis-Tokióban
• Békés Pál: Delicatessen
• Tamás Amaryllis: Visszatérés a kék lagúnába
KÖNYV
• Takács Ferenc: Össz-kelet-európai szemle MOVEAST – 1.
ELLENFÉNY
• György Péter: A háború

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Zorán, a zsoké fia

Jakubovits Anna

Zorán, a tizenkét éves kisfiú minden látszat ellenére nagyon magányos. Hiába veszik körül osztálytársai, hiába a barátaival közös rejtekhely, játékbirodalom, hiába járnak együtt a lóversenypályára, hiába ülhetnek föl mindannyian a lóra, hiába csodálja minden gyerek Zorán apját, a zsokét, s lovát, Borostyánt – Zorán mégis szomorú. Szomorú, mert a gyönyörű testű lovak, a homályos istálló, a zöld fű, a ritmusos patadobogás, a lovaglás mind tiltott öröm a számára. Az anyja tiltja el Zoránt attól, hogy a semmirekellő apjához járjon, hogy megnézze a versenyt, amelyben apja Borostyán hátán az esélyes; anyja tiltja meg a kisfiúnak, hogy csodálja szépnek, erősnek, győzelmesnek látott apját. Zorán szomorú és nagyon magányos, hiszen bánatát senkinek nem mondhatja el.

Pedig szép lehetne a zsoké fiának élete, amilyen boldog és felhőtlen társaié is. De Jovan Rančić, a jugoszláv film rendezője olyan tág horizontból vizsgálja a gyermeki élet idilljét, hogy a képbe a kevésbé felhőtlen percek és érzések is beleférjenek, hogy láthatóvá váljanak a kis tizenévesek – a közhit ellenére létező – gyötrődései. Az értő és érdeklődő szemmel vizsgált történet során azonban a rendező enged a könnyebb, meseszerű megoldás csábításának. Ahogy pereg a film, ahogy a kisfiú és a ló barátságának lírája, anyja hétköznapi veszekedései váltogatják egymást, úgy kap egyre nagyobb hangsúlyt az angyalarcú tanítónéni, úgy válnak egyre jóságosabbá az addig rossz és gonosz fölnőttek, akik végül is eltekintenek Borostyán vágóhídra szállításától, s engedik, amit eddig tiltottak.

Mire a film véget ér, Zorán már nem szomorú; ő a legboldogabb kisfiú a világon. Története valóban mesébe illő.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/03 49-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7161