KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/január
KRÓNIKA
• Takács Ferenc: Tony Richardson

• Jeles András: Küzdelem Napló
SPIKE LEE
• Turcsányi Sándor: New York fényei
FOLYTATÁSOS TÖRTÉNELEM
• Szilágyi Ákos: Tévé-Borisz és Videó-Misa Folytatásos történelem (2.)
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: A DeMille-örökség Pordenone
ROSSELLINI
• Bikácsy Gergely: Vulkán, jégcsap, könnyek Rossellini és a Stromboli
KRITIKA
• Spiró György: Egy műfaj, ami nincs Száműzöttek
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Rosalie vásárolni megy
• Turcsányi Sándor: Hamis a baba
• Schubert Gusztáv: Kősikoly
• Kovács András Bálint: A Halászkirály legendája
• Hegyi Gyula: Harley Davidson és a Marlboro Man
• Fáber András: Csak egy lövés
• Sneé Péter: Doc Hollywood
• Bíró Péter: Leszámolás Kis-Tokióban
• Békés Pál: Delicatessen
• Tamás Amaryllis: Visszatérés a kék lagúnába
KÖNYV
• Takács Ferenc: Össz-kelet-európai szemle MOVEAST – 1.
ELLENFÉNY
• György Péter: A háború

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ámokfutó

Koltai Ágnes

A szocialista kriminek nincs Poirot-ja, Maigret-je, de még Kojakja és Columbója sem. Szürke, „tulajdonságok nélküli” hivatalnokok végzik mindennapi munkájukat; ki tudja miért, semmi könnyedség, természetesség nincs a viselkedésükben, sehol egy egyéni gesztus. Roman Załuski is csak tisztes nyomozást jelenít meg filmjében.

Az érthető, hogy az ámokfutó gyilkos hangsúlyozottan szürke, hétköznapi figura. Kopott ballonkabátja, elnyűtt táskája, fáradt vonásai senkiben sem ébresztenek gyanút. Belevész az élet forgatagába, épp ezért veszélyes. De miért, hogy a mindannyiunkra leselkedő veszélyt csak jellegtelen, arcnélküli nyomozók háríthatják el? Az egysíkú, fád, unalmas hősök tönkreteszik a legjobb sztorit is, ráadásul az Ámokfutó cselekményvezetése nehézkes, hosszú a történet „felvezetése”, az áldozatok kiszemelése egy-egy különálló kis betét.

Becsületes mestermunkát láthatunk, kár, hogy a nyers valóságtól nem rugaszkodott el a rendező, hiszen karakteresebb figurákkal, pontosabb cselekménnyel legalább azt érzékeltethette volna, hogy mennyire nem ura az ember sorsának: egy vagdalkozó” őrült bármikor végezhet velünk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/03 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7160