KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/január
KRÓNIKA
• Takács Ferenc: Tony Richardson

• Jeles András: Küzdelem Napló
SPIKE LEE
• Turcsányi Sándor: New York fényei
FOLYTATÁSOS TÖRTÉNELEM
• Szilágyi Ákos: Tévé-Borisz és Videó-Misa Folytatásos történelem (2.)
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: A DeMille-örökség Pordenone
ROSSELLINI
• Bikácsy Gergely: Vulkán, jégcsap, könnyek Rossellini és a Stromboli
KRITIKA
• Spiró György: Egy műfaj, ami nincs Száműzöttek
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Rosalie vásárolni megy
• Turcsányi Sándor: Hamis a baba
• Schubert Gusztáv: Kősikoly
• Kovács András Bálint: A Halászkirály legendája
• Hegyi Gyula: Harley Davidson és a Marlboro Man
• Fáber András: Csak egy lövés
• Sneé Péter: Doc Hollywood
• Bíró Péter: Leszámolás Kis-Tokióban
• Békés Pál: Delicatessen
• Tamás Amaryllis: Visszatérés a kék lagúnába
KÖNYV
• Takács Ferenc: Össz-kelet-európai szemle MOVEAST – 1.
ELLENFÉNY
• György Péter: A háború

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Jazzbolondok

Ardai Zoltán

 

Ez a húszas években játszódó, zenés szovjet retro nem tartozik azon filmek közé, amelyeket huzamosabban észben lehet tartani; még csak nem is ingerlően rossz film. Valamelyest élvezhetővé az teszi, hogy „a jazzról szól”, pontosabban a tradicionális jazzben koncentrálódó életörömről, a körülményektől való titkos emberi függetlenség hangulatáról, amelyet a rendezésnek sikerül is néha felvillantania. Ennyi sikerül csupán, mert amint kiderül, hogy Karen Sahnazarov számára nem fontosak a korabeli pikareszk cselekmény valódi lehetőségei, mind mérsékeltebben találjuk mulatságosnak az ágrólszakadt „avantgarde” zenészek vidám kálváriáját a sokféle polgártárs között, Ogyesszától Moszkváig. Inkább persze: „Ogyesszától” „Moszkváig”; a filmbeli színhelyek ugyanis éppúgy nem hasonlítanak a régi Szovjetunió városaira, mint az akkori Párizsra vagy Berlinre, vagy ha tetszik, mindegyikre hasonlítanak: a húszas évek egyáltalán-Európáját mintázzák. Ezért, hogy Sahnazarov filmjében nehéz egy műfaj honosításának kísérletét üdvözölni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/12 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6257