KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/január
KRÓNIKA
• Takács Ferenc: Tony Richardson

• Jeles András: Küzdelem Napló
SPIKE LEE
• Turcsányi Sándor: New York fényei
FOLYTATÁSOS TÖRTÉNELEM
• Szilágyi Ákos: Tévé-Borisz és Videó-Misa Folytatásos történelem (2.)
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: A DeMille-örökség Pordenone
ROSSELLINI
• Bikácsy Gergely: Vulkán, jégcsap, könnyek Rossellini és a Stromboli
KRITIKA
• Spiró György: Egy műfaj, ami nincs Száműzöttek
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Rosalie vásárolni megy
• Turcsányi Sándor: Hamis a baba
• Schubert Gusztáv: Kősikoly
• Kovács András Bálint: A Halászkirály legendája
• Hegyi Gyula: Harley Davidson és a Marlboro Man
• Fáber András: Csak egy lövés
• Sneé Péter: Doc Hollywood
• Bíró Péter: Leszámolás Kis-Tokióban
• Békés Pál: Delicatessen
• Tamás Amaryllis: Visszatérés a kék lagúnába
KÖNYV
• Takács Ferenc: Össz-kelet-európai szemle MOVEAST – 1.
ELLENFÉNY
• György Péter: A háború

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Utazások egy régi autómobilon

Tamás Amaryllis

 

„Mi kell nekünk: szerény boldogság és kertre néző ablak... egy kedves tekintet...” – rendezi a színházban, és karul egyre messzebb ettől a minimál programtól magánéletében a negyvenes, vonzó zenei rendezőnő, Zoja Pavlovna. A középkorú asszony magánya, apró, kis hétköznapi megaláztatások, érzelmi kifosztottság, tekintélyharc áldozatául esett nagymama-unoka kapcsolat, egymás gyarmatosítása, az önzetlenség és a szeretet képességének hiánya – a magánélet kulturálatlanságára figyelmeztet ez a film is. Arra, hogy a család, a „nagy család” semmivel sem helyettesíthető „intézmény”, hogy nem lehet felszámolni az erkölcsiséget és az ésszerűséget, s hogy békességre, megértésre, a lélek eszperantó nyelvére egyre követelőbb az igény. A melankolikus történetnek azok az igazán jó pillanatai, amelyeket a főszereplő Makszakova önironikus kívülállása hitelesít. A film azonban sajnos sablont sablonnal házasít; a magányos negyvenes nagymamát az újdonsült nagypapával. A kimódolt, katarzist helyettesítő „boldog vég” ismét elmossa a valódi gondokat s a változtatni tudás igényét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/05 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5291