KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/január
KRÓNIKA
• Takács Ferenc: Tony Richardson

• Jeles András: Küzdelem Napló
SPIKE LEE
• Turcsányi Sándor: New York fényei
FOLYTATÁSOS TÖRTÉNELEM
• Szilágyi Ákos: Tévé-Borisz és Videó-Misa Folytatásos történelem (2.)
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: A DeMille-örökség Pordenone
ROSSELLINI
• Bikácsy Gergely: Vulkán, jégcsap, könnyek Rossellini és a Stromboli
KRITIKA
• Spiró György: Egy műfaj, ami nincs Száműzöttek
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Rosalie vásárolni megy
• Turcsányi Sándor: Hamis a baba
• Schubert Gusztáv: Kősikoly
• Kovács András Bálint: A Halászkirály legendája
• Hegyi Gyula: Harley Davidson és a Marlboro Man
• Fáber András: Csak egy lövés
• Sneé Péter: Doc Hollywood
• Bíró Péter: Leszámolás Kis-Tokióban
• Békés Pál: Delicatessen
• Tamás Amaryllis: Visszatérés a kék lagúnába
KÖNYV
• Takács Ferenc: Össz-kelet-európai szemle MOVEAST – 1.
ELLENFÉNY
• György Péter: A háború

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Yesterday

Nagy Zsolt

Valóban „tegnap”, a legendás „hatvanas években” játszódik ez az új lengyel film. Nem kevés nosztalgiával – szinte tapinthatóan a rendező személyes emlékei alapján – állít emléket az ottani Beatles-őrületnek, a hosszú haj körüli huzavonáknak, a keser-édes kamaszszerelmeknek, a felejthetetlen iskolabáloknak, a megszállott zenekar-alapításnak. A film meséje a „lengyel Beatles” Crazy Boys együttes rövid és szomorkás története, közülük is Ringo alteregójáé. A nagynéni falát borító hatalmas szentkép sarkában a nagy liverpooli gombafejű – az elérhetetlen példaképek – fényképe bújik meg, éjszakánként a „világvevő” rádió kézzel kifeszített antennája segítségével a „Love me do” hangfoszlányai töltik be a kopottas szobát, ahol „Ringo” először ismeri meg a testi szerelmet az iskolából kicsapott, megszégyenített lánnyal, későbbi feleségével. Az ő válóperük adja a film kerettörténetét, ezen belül idéződik fel 1964, mikor „épp hogy elindultunk”, izomagyú tornatanárokkal csatáztunk hajfürtjeink megmentéséért, zárlatos volt a mikrofon, és a dobfelszerelés elérhetetlen álomnak látszott. A két generáció úgy néz farkasszemet egymással, mint az iskola előtt álló műemléktank csöve az épülettel. Apró kis trükkökkel, finom zsarolásokkal próbálja meg a felnőtt társadalom betörni, uniformizálni az új nemzedéket, így szükségszerűen görcsösen, izzadósan, nagyon kelet-európai módon folyik az a harc, amit a Beatles Angliában (könnyedén?) megnyert.

A nemzetközi díjak ellenére úgy érzem, a Yesterday nem igazán jó film. A történet igencsak soványka, az (amatőr) színészek játékának nincsen mélysége, a korszak atmoszféráját sem igazán tudta a szemmel láthatóan kevés pénzből megteremteni a rendező. Mintha egy hanyagul megfestett, helyenként giccsbe hajló, elmosódó vízfestményt látnánk. Lám, a feledhetetlen évtized is feledhető.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/01 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5121