KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/január
KRÓNIKA
• Takács Ferenc: Tony Richardson

• Jeles András: Küzdelem Napló
SPIKE LEE
• Turcsányi Sándor: New York fényei
FOLYTATÁSOS TÖRTÉNELEM
• Szilágyi Ákos: Tévé-Borisz és Videó-Misa Folytatásos történelem (2.)
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: A DeMille-örökség Pordenone
ROSSELLINI
• Bikácsy Gergely: Vulkán, jégcsap, könnyek Rossellini és a Stromboli
KRITIKA
• Spiró György: Egy műfaj, ami nincs Száműzöttek
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Rosalie vásárolni megy
• Turcsányi Sándor: Hamis a baba
• Schubert Gusztáv: Kősikoly
• Kovács András Bálint: A Halászkirály legendája
• Hegyi Gyula: Harley Davidson és a Marlboro Man
• Fáber András: Csak egy lövés
• Sneé Péter: Doc Hollywood
• Bíró Péter: Leszámolás Kis-Tokióban
• Békés Pál: Delicatessen
• Tamás Amaryllis: Visszatérés a kék lagúnába
KÖNYV
• Takács Ferenc: Össz-kelet-európai szemle MOVEAST – 1.
ELLENFÉNY
• György Péter: A háború

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A sejt

Vidovszky György

 

A film alapötlete bárgyú, csak arra jó, hogy az alkotók igazoltan megvalósíthassák dédelgetett látványterveiket. Nem baj, így a néző legalább több energiát tud szánni a fantáziavilág különleges részleteinek befogadására, mint a történet hihetőségének kibogozására. A film középpontjában egy olyan berendezés áll, amely lehetővé teszi az avatott szakember számára, hogy a másik ember tudatában, képzeletében barangoljon. A kómába zuhant paciensek álomvilága pedig gyönyörűségében félelmetes: így kapcsolódhat össze a műfaji követelmény az attól elkanyarodó alkotó vággyal. Az utazó-pszichológus (lélekbúvár!) Catherine nem csak megfigyelője a beteg elme képeinek, hanem abba behatolva, meg is reparálja a zabolátlan képzeletet. A filmben tesztelt pszichopata sorozatgyilkos álomvilága Buñuel, Dalí, vagyis a szürrealisták képeinek és ötleteinek idézetétől hemzseg, Lynch és Tarkovszkij világát keveri: tiszta őrület! Mindez pedig meg van fejelve a határtalan kegyetlenkedés és undor habzsolásával dolby-sztereóban. Nevetésre csak a túlzások túlzása láttán fakad a néző: képzőművészeti alkotások ihlette béltekerésbe fog a sorozatgyilkos – persze csak az álom álmában. Valószínűleg senki sem a történetre emlékszik majd a film után, hanem a leírhatatlan képhalmazra, ami bár nagyon színes, mégis az alkotók végleteket sugalló (fekete-fehér) gondolkodását tükrözi. Igaz, a lelket filmre vinni nehéz, főleg ha inkább a korszerű kivitelezés kényszere dominál, mint a mélyre hatolás szabadsága. Mindezek ellenére nézni és hallgatni jó a filmet: butítóan üdítő kikapcsolódás a való világból, szórakoztató látni sokkal szebb őrületet a sajátunkénál. Az ember szinte kedvet kap rá!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/12 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3158