KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/január
KRÓNIKA
• Takács Ferenc: Tony Richardson

• Jeles András: Küzdelem Napló
SPIKE LEE
• Turcsányi Sándor: New York fényei
FOLYTATÁSOS TÖRTÉNELEM
• Szilágyi Ákos: Tévé-Borisz és Videó-Misa Folytatásos történelem (2.)
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: A DeMille-örökség Pordenone
ROSSELLINI
• Bikácsy Gergely: Vulkán, jégcsap, könnyek Rossellini és a Stromboli
KRITIKA
• Spiró György: Egy műfaj, ami nincs Száműzöttek
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Rosalie vásárolni megy
• Turcsányi Sándor: Hamis a baba
• Schubert Gusztáv: Kősikoly
• Kovács András Bálint: A Halászkirály legendája
• Hegyi Gyula: Harley Davidson és a Marlboro Man
• Fáber András: Csak egy lövés
• Sneé Péter: Doc Hollywood
• Bíró Péter: Leszámolás Kis-Tokióban
• Békés Pál: Delicatessen
• Tamás Amaryllis: Visszatérés a kék lagúnába
KÖNYV
• Takács Ferenc: Össz-kelet-európai szemle MOVEAST – 1.
ELLENFÉNY
• György Péter: A háború

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A semmi

Dóka Péter

 

Natali új filmje, A semmi, ellentétben a Kockával unalmas és vontatott. Az egész történetre rányomja a bélyegét Natali végzetes hiányossága: nem tud jellemeket ábrázolni. Voltaképpen lenyűgöző, hogy ennek ellenére olyan sci-fi kamaradarabra vállalkozott, amelyet a két különböző jellemű főszereplő konfliktusainak kéne életben tartania. A Kockából ismert tehetséges színészek, Andrew Miller és David Hewlett hiába vágják lelkesen a grimaszokat, A semmi hősei nem többek elcsépelt karikatúrafiguráknál. Egy ideggyenge gyáva és egy öntelt lúzer bohóckodik a vásznon, a néző pedig feszeng, mert nem képes együttérezni velük, de röhögni sem tud rajtuk egy jóízűt.

A film első húsz percében kiderül, hogy a világ összeesküdött a főszereplők ellen: bár ártatlanok, börtönnel fenyegetik őket, ráadásul a házukat is el akarják dózerolni. Miután minden menekülési út lezárult előttük, váratlanul a fehéren ragyogó Semmi közepén találják maguk, és itt is maradnak a film végéig. Natali a retardáció bűvös eszközéhez nyúl: amikor a néző már kiütést kapott a nagy fehér Semmitől, és szenvedélyesen vágyik valami halványka magyarázatra arról, miért került ide a két főszereplő, Natali előrukkol a válasszal. De nem a „miért”-et járja körül, hanem a kevésbé érdekes „hogyan”-t. Akárcsak a Kockában, Natali megkerüli a kulcskérdést, és nem ad metafizikai távlatot a történetnek – pedig ezt a realitásokból kiszakított, didaktikus sztorit egyedül az menthette volna meg, ha rendezője nyitott a létfilozófia kérdéseire. A semmi profi filmblöffhöz méltóan kilencven percig elhiteti magáról, hogy nem filmblöff, aztán viszont csalódottságot, dühöt és rosszkedvet hagy maga után. Az új Natali-filmnek egyedül a címével lehetünk elégedettek. Maradéktalanul kifejezi a film lényegét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/09 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1811