KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/január
KRÓNIKA
• Takács Ferenc: Tony Richardson

• Jeles András: Küzdelem Napló
SPIKE LEE
• Turcsányi Sándor: New York fényei
FOLYTATÁSOS TÖRTÉNELEM
• Szilágyi Ákos: Tévé-Borisz és Videó-Misa Folytatásos történelem (2.)
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: A DeMille-örökség Pordenone
ROSSELLINI
• Bikácsy Gergely: Vulkán, jégcsap, könnyek Rossellini és a Stromboli
KRITIKA
• Spiró György: Egy műfaj, ami nincs Száműzöttek
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Rosalie vásárolni megy
• Turcsányi Sándor: Hamis a baba
• Schubert Gusztáv: Kősikoly
• Kovács András Bálint: A Halászkirály legendája
• Hegyi Gyula: Harley Davidson és a Marlboro Man
• Fáber András: Csak egy lövés
• Sneé Péter: Doc Hollywood
• Bíró Péter: Leszámolás Kis-Tokióban
• Békés Pál: Delicatessen
• Tamás Amaryllis: Visszatérés a kék lagúnába
KÖNYV
• Takács Ferenc: Össz-kelet-európai szemle MOVEAST – 1.
ELLENFÉNY
• György Péter: A háború

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Apám nevében

Schubert Gusztáv

A sok vérfagylaló horror között igazi vérlázító mozi az idei berlini filmfesztivál nagydíjas filmje. Justizmord: e randa szakkifejezésnél már csak jelentése – bírói műhiba, ártatlan vádlott elítéltetése – undokabb. Az igazságügy áldozata ezúttal egy fiatal északír munkanélküli (Daniel Day-Lewis), aki balszerencséjére a Guilford Pub közelében cselleng, amikor azt az IRA terroristák vendégeivel együtt levegőbe repítik. Bizonyíték ugyan nincs ellene, de hát nem elegendő, hogy Gerry Conlon egy rohadt répafejű ír, és éppen arra járt? A legendásan korrekt brit rendőröknek és bíráknak bizony elég. Előítéleteiknek jobban hisznek, mint a vádlott ártatlanságát bizonyító alibinek. Eltüntetik. A szerencsétlen Gerry-vel együtt, akit harminc évre hűvösre tesznek. És – ha már per, legyen kövér – jó pár évre mellézárják szintúgy ártatlan apját, nagynénjét, unokahúgát, barátját. Hetedíziglen az egész „összeesküvő” ír pereputtyot. Még ma is (ott) élnek, ha meg nem haltak, mint Gerry apja. Csakhát a kelták konok, szívós népek – az angol gyepet négyszáz éve nyírják, hétszáz éve az íreket – Gerry egy fortélyos és becsületes angol ügyvédnő (Emma Thompson) segítségével, tizenöt ártatlanul elszenvedett börtönév után végre kiszadul. Hepiend? Ha csak mozi volna, így gondolnám. De Gerry Conlon története megtörtént eset. Amolyan csendes kis századvégi Dreyfus-ügy. Oda se figyeltünk rá 1974-ben. Bármikor megtörténhet újra, ahogy az IRA is serényen robbangat azóta is. Bőven vannak még répafejű írek, és fattyú angolok. Justizmord és plasztikbomba megunhatatlan kedvtelések... meg nem szabadíthat tőle semmiféle felmentő ítélet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/04 62-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1128